Fall...

"...A legjobb módja, hogy megmutasd valakinek, mennyire szereted, nem az, ha valamit teszel érte, hanem az, ha hallgatsz rá..."

Oke, elismerem kicsit weird a multkori bejegyzesem utan ezzel kezdeni. De hat en orok "nem felado" vagyok s az is igaz, hogy ma megtalalt ez a mondat. Nagyon megfogott. Michael Card-tol szarmazik. Tole olvastam par evvel ezelott a Homokfirkak c. konyvet, erdemes atfurni magunkat rajta, sok bolcsesseg olvashato ki a sorokbol, s csak kepzeletunk szab hatart, hogy ebbol mit hasznositunk s alkalmazunk a sajat eletunkben.
De csak egy picit alljatok meg, s gondolkozzatok el, vajon nektek mit jelent ez az egy mondat...vannak e korulotted olyan emberek, akar egy is, akire igazan hallgatsz? Figyelsz? Egyaltalan mit jelent neked az, hogy figyelni? Nem olyan konnyu am...szerintem. En azt hittem egesz jo megfigyelo vagyok egeszen addig, amig nem talalkoztam egy nalam sokkal jobban hallgatoval. Ehhez az amugy nagyon egyszeru dologhoz rengeteg energia kell. Miert is? Mert teljesen felre kell tenni magadat. Ez nem rolad szol. Egyetlen egy percig sem. Hanem a masikrol. S erre valljuk be, nagyon ritkan  vagyunk kepesek. Felretenni magunkat, letunket, s csak egyszeruen csak a masikert, a masikkal, a masikban elni. Wow...most megborzongtam s vigyorgok mint a tejbetok. Mert ez olyan jo nem? Ha talaltal egy lelket, akiert kepes vagy? Aki kihozza ezt beloled? Ez ajandek. S ha meg nem talaltad meg, addig pedig tessek egy picit tudatosan figyelni a korulotted levo emberekre. Jokra, rosszakra. Hidd el, rengeteget fogsz tanulni toluk. De ehhez csend kell. Meg nyugalom. Benned. Amig ez nincs, ne is probalkozz, csunya eroltetett menet lesz. Egyebkent ez szerintem a meditacio egyik nagyon fontos eleme. Nekem. De ehhez az is szuksegeltetik, hogy magaddal vegezz. Mert csak az tud odafigyelni a masikra aki elengedte mar onmagat...no feldobtam a lecket ugye? :)
Egyebkent ahogy a bejegyzesem cimeben is utaltam, itt van az osz itt van ujra. A fenti kepek reggel nappalim ablakabol -ban keszultek. Bevallom, fozni imadok, tudok is. De sutni annal pocsekabban. Egeszen a tegnapi napig. Miert is? Hat tortenetesen azert, mert a fozest en soha nem recept alapjan vegzem. Kreativan. Amit ugy gondolok jo lehet egymas mellett azt osszefozom-sutom, izles szerint fuszerezem s az esetek nagyon nagy tobbsegeben ures tanyer s jollakott buffik a jutalmam. Jo is ez. Meg mondjuk en inkabb "sos szaju" vagyok mint "edes", ezzel azt akartam mondani, hogy ketszer nyulok egy falat zsiros kenyerert hagymaval mint egy darab sutiert, de idorol idore probalkozom. S mindig valami rosszul sul el. Eleg, vagy tul edes lesz vagy nem all ossze vagy csak egyszeruen nem jo az ize. Ettol csak egyeduli tiramisum a kivetel, de azt ugye nem kell sutni csak osszekeverni erzessel s zsipsz zsupsz. No de rajottem, hogy miert is van ez...hat azert az eg szerelmere mert itt sem szamoltam ki az eloirt adagokat, csak ugy hozzaadtam lisztet, meg cukrot meg tobb vagy kevesebb tojast, hat jo hogy nem allt ossze. Mert utalom, ha megmondjak hogy mit kell beletenni. Hat tegnap megsutottem az elso igazi almas pitemet. Erot vettem magamon, s mindent kimertem. Vettem egy jo kis konyhai merleget, szuperul mutatja dekara pontosan mi mennyi. Osszekevertem, lereszeltem, (oke, raktam bele keseru csoki darabokat mert hat azert kellett valami ujitas is...:) ) s jelentem, mennyei lett. Most is azt majszolom, mar csak ketto szelet van. Olyan finom a tejes teammal...s az olvadt csokidarab a fahejas almaval...neha nem is olyan rossz betartani a szabalyokat...nem de bar??? Boldog, szepseges oszt!!! Lassan itt a tokfaragas idoszaka!!!!

Oszinte vallomas...

"...ha mennel a hideg szelben,
a reten at, a reten at,
rad adman kockas takarom,
oleljen at, oleljen at!
S ha korulzugna sors - vihar
remsegesen, remsegesen:
szivemben volna hazad,
oszd meg velem, oszd meg velem..."  /Robert Burns - Weores Sandor f. /

Egy evekkel ezelotti Nok Lapja Magazin bevezeto verse volt. Akkor kiteptem s az a kis papirfecni azota is naplom elso oldalan ficeg. Szeretem nagyon. Olyan belulrol szol. Megerint, simogat, betakar. Keruli a hangos szot. Akkoriban ugy emlekszem mas volt a gondolatomban. Ilyen az elet. Tobbszor is szeretunk. Biztos van aki csak egyszer szeret, ugy igazan, mint a mesekben, vagy a puncsos amerikai filmekben. A nagy O. Ne feljetek, nem fogom most feltenni a nagy (N A G Y) kerdest, vajon letezik e, mert bizony akkor hosszadalmas ertekezesbe bocsajtkozhatnank. En inkabb gondolom, hogy az elso "igazi" szerelem, mindig is artatlan szelidsegevel, az uj felfedezesenek s megtapasztalasanak varazsaval valoban kulonleges, utana semmi hozza sem hasonlithato. Mert ami utana jon, az lehet jobb, erosebb, szenvedelyesebb, tapasztaltabb vagy eppen borzalmasabb, de: egyszeruen csak M à S!
Azt hiszem en szerelmes tipus vagyok. Bele tudok szeretni egy konyvbe is akarcsak egy zenedarabba. Totalis extazisba tudok kerulni, ha valami szamomra uj, ertekes dolgot fedezek fel. Ez jobbara valami uj film, vagy zene vagy konyv vagy hely. Vagy egy uj sajt. Hm...szerintem sajtfuggo vagyok. Borzalmas. De komolyan. El tudok pusztitani tobb dkg (de tenyleg tobbet...mas helyeken mar kg nak nevezik...) s utana csodalkozom, hogy jeee ugy nezek ki mint egy tinedzser. Mert hogy tiszta ragya lesz a fejem tole...
Oke.  Unalmas dolgok. Tudom. Szemelyekbe is tudok szerelmes lenni akar egy-egy napra is. Akikkel aztan lehet soha nem is talalkozom, vagy csak egy kedves ismeros lesz beloluk. Szerelmes vagyok a barataimba is, az igaziakba, akik neha szavak nelkul is ertenek. Viszont nem vagyok biztos abban, hogy tudom mi az, valojaban szeretni. S szerintem ezen ti magatok sem fogtok nagyon meglepodni. Az igazak nem. Mert ok tudjak mirol beszelek.
Egyre jobban ugy erzem, hogy a parkapcsolat, vagy hazassag nevezzuk barminek, az egy dontes kerdese. Elhatarozom, hogy tudok emellett az ember mellett elni vagy sem. Juujjj tudom ez szornyen hangzik. Olyan, mintha bemennenk egy boltba, kivalasztanank a nekunk legjobban tetszo akarmit is, hazavinnek, elolvasnank a hasznalati utmutatot, jol megtanulnank s minden okes is. Azert nem igy van ez...de abban hiszek, hogy eletunk 99%-ban azon all, hogy mit hatarozunk el fejben. A maradek 1 pedig odafent dol el. Ahogy a kicsiny gyermek is rajon, ha nem sir, hisztizik, akkor kedvesebbek lesznek vele. S egy ido utan tudatos osztonbol ( tudom ez egy kicsit ellentmondasos szoosszetetel) teszi, ami jo neki. Aztan felnovunk s rajovunk, hogy micsoda szuper, onallo akarattal rendelkezunk, s senki nem mondja meg mit kell csinalni, az ut elottunk, ures, s csak mi gyalogolunk rajta egeszen addig amig fel nem tori az apro kavics a labunkat s zsupsz, egy kis dombra lecsucsulunk. S elgondolkozunk, hogy akarjuk e igy tovabbfolytatni ezt az Eletnek nevezett valamit.
En peldaul nem gyujtok ugy igazan semmit. Konyvem sok van, meg fenykepek, foleg masokrol, magamrol nagyon keves. Ami nem kell, gondolkozas nelkul kidobom. Hogy miert irom ezt? Neha felduhit, hogy eletek mennek el azzal, hogy penz utan, abrandok utan futunk. Bar valoszinuleg, ha nem lennenek ilyen emberek, akkor lehet en sem eszmelnek ra, hogy ez nekem nem kell, de szerintem tul sokan vannak. Penz, penz, penz. Aztan meg szerelem, mindig jobb s szebb. Aztan ugy is rajovunk, hogy a legelso volt a legszebb, s a legjobb. Murphy. A lenyeg, elegedetlen emberek. Sok elegedetlen ember. Ebben a helyzetben valoban ember legyen a talpan aki maskent akar elni. Meg ha bennunk is van a hajlam, nagy ero kell hozza. Konnyu elveszni ebben az aradatban. Az a fajta hit kell hozza, ami csak keveseknek adatik.
En nem tudom, hogy mi a szeretet. Evek ota, ahogy az angol mondja "pretending" vagyis szinlelem, hogy mi is lehet. Figyeltem kapcsolatokat, amiket szepnek s igaznak talaltam, s probaltam tanulni beloluk. De egyikuk sem tudott hasznalhato kezikonyvet adni, mert valami odabent hianyzik. Azt, hiszem ez valahol ott, a megszuletesnel elveszett. Feldmar Andras ir okosat errol, bar nem tudom, ferfi letere, hogy irhat arrol, hogy s mit keres s talal egy anya a csecsemojeben, bar gondolom mindinkabb, mint csecsemo mivoltabol szemlelte a dolgokat. Leven, hogy o is volt egyszer, s o is keresett valamit az anyjaban, s hogy megtalalta e, s mi megtalaltuk e, azt soha nem tudjuk meg.
En semmit nem kaptam. Ez a nagy helyzet. Sem szeretetet, sem gyuloletet. Regebben, sokszor ereztem haragot, hogy legalabb gyulolt volna az anyam, vagy vert volna vagy mit tom en. De nem tette. Mindenki massal igen, de velem nem. Teljes mertekben ignoralt, s ennek okara bevallom nem jottem ra. Olyan volt, mintha nem is leteztem volna szamara. Mint egy megturt butordarab, vagy kutya, bar meg az sem, mert a kerti csirkenek nagyobb erzelmi odaadast nyujtott, amikor levagta a nyakat, mint nekem. Barmit csinaltam, erzelem nelkul maradt. Igy nagyon koran megtanultam, hogy a tetteimert csak en vagyok a felelos. Ha valamire jutni akarok az eletben, akkor tanulnom kell az iskolaban, s igy tovabb. A tobbit nagyjabol tudjatok. Megtanultam mindent, ami erdekelt, s mivel baratok, fiuk nem kotottek le az idomet, igy minden energiamat azokra a dolgokra forditottam, amik orommel, elegedettseggel toltottek. De a szeretet hianyzott az eletembol. Mint os-alaperzelem, hianyzott-hianyzik belolem. Az anyam nem taplalta belem. Emlekszem, mielott kiutaztam Londonba, meglatogattam ot. Tobb, mint 10 ev utan lattuk egymast ujra. Szemtol szemben. Ugy fogadott, mint egy regi szomszedot, ismerost, akit lattunk nap mint nap, de fogalmunk sincs ki s micsoda. Beszelt magarol, a velt vagy valos nyomorarol, bevallom nem emlekszem. Kis videki lakaba belepve nem tudtam levenni szemem a falakrol, az iroasztalara kitett kepekrol. Melyek egyiken sem szerepeltem. Mielott leutaztam hozza, felhivtam az intezmenyt, ahol tartozkodott, s fel oran keresztul kellett magyarazkodnom, hogy ki is vagyok, mert nem tudtak, hogy letezem. Lanya??? A K...? nem az Agnes. Sajnalom, errol nem tudtunk. Hat igy van ez. O maga nem is magyarazkodott. Annyit mondott, mikor eszrevette, hogy csendben bamulom a kepeket, hogy "rolad nincsen egy se. Valoszinuleg mert nincs is szukseg ra."
Most ne hogy azt higyjetek, hogy depressziosan emlekezem. Nem. Csak szerettem volna, ha kicsit megertitek miert irom, hogy nem ismerem a szeretetet.
Jott az eletembe a "szerelem" is, de nem volt konnyu. Szeretni. Nem is sikerult. Megbuktam belole. Utana is. Meg jo parszor. Most nem tudom hol allok...az erzest mar nem keresem, mert tudom, hogy nincs. Amit nem ultettunk el, az nem gyokeredzik ki. Mar nem kesergek, hogy mi volt, mert ahogy jeleztem fentebb, rovid az elet ehhez. Nekem nem kell vagyon, s egyebek, en elni szeretek. De azt nagyon. S megtanultam, hogy hogy lehet ezt a helyzetet is elfogadni, s egyutt elni. Dontes kerdese ez is. Ez most tudom nagyon furan hangzik attol a leanyzotol, aki olyan szinesen s erzelmekkel telve lat egy sajtdarabot is. S az is lehet, hogy az Elet megvedett, mert ha tudnam, mi a szeretet, lehet egy pillanat alatt szetrobbannek s elparolognek a mindensegben. Nem tudom, s bevallom nem is erdekel.
S lehet kegyetlenul fog hangzani, de ugy ahogy megvalltam targyaktol, ugy valltam meg minden erzelmi tores nelkul emberektol is az eletemben. Bantani senkit nem allt szandekomban, s hiszem, hogy nem is tettem. De nem bantam meg semmit. Most viszont nagy dontes elott allok. Azt mar helyre hozni nem tudom ami velem tortent. De a jovobeli gyermekeim eletenek felelossege nagy sullyal nyomodik ram...merjem e...legyek e onzo...talaltam szamukra egy lelket, aki ugy tunik tudja, s erti is mi a szeretet. Leven, hogy en ezt nem tudom, igy megtanultam elegedetten elni mellette, s addig igy is lesz, amig o is igy szeretne. De vajon merhetem e...elinditani valaki(k)nek a sorsat, egy piciny leleket, amikor a kerdesekre egy nagy ures feketeseg bennem a valasz? Vagy merjek hinni a csodaban? Hogy egyutt, kozosen kepesek leszunk megtanulni, hogy mit is jelent ebben a felfordult vilagban valoban szeretni...

http://www.youtube.com/watch?v=ALttXQ-7BX0

London memories...

Szavak nelkul...koszonom!

http://www.youtube.com/watch?v=u1wf8zBeoqQ

Fish o filet

Eloszor is bocsanat, de nincsen - jelenleg - magyar billentyuzetem, azert nem hiszem, hogy problemat fog okozni kibogyoreszni (ahhh ez kezd tetszeni) szavaimat.
Jelentem, mai naptol dolgozom. Ahahahaha azt sem gondoltam volna, hogy magam korul kettot pordulve olyan boldogan rohanok ki abbol a bizonyos gyors etteremlancbol, ahova egyebkent, mint vasarlo csak nagy ritkan tevedek be. De most jelenleg ezt hozta, vagy dobta a sors...mindenesetre en boldog vagyok. Penteken kezdek hivatalosan. Mondjuk a fish o filet (ami amugy filet o fish csak en mondom igy) nagyon szeretem...nagyon is. :)
Egyebkent sokat gondolkozom (halljatok a dorgest mi...) mostanaban, hogy vannak, akik tanultak egy-egy szakmat, s abban dolgoznak eletuk vegeig. Jo nekik. Amennyiben szeretik s elegedettseggel tolti el oket mindennapi cselekedetuk. En valahogy soha nem vonzodtam igazan sokaig egy szakma irant sem. Szerettem en nagyon koran apolono is lenni, de aztan miutan rajottem, hogy irtozom a vertol, igy ugy dontottem meg se...Bolcs. Aztan szerettem volna tortenelem tanar is lenni, meg akartam igazi katona is lenni, haboruba menni, lovoldozni. Veszelyes esemenyeken resztvenni, aztan egy darabig kikottem egy-egy iroasztal mellettem s tologattam papirokat. Lediplomaztam. S mire a kezemben lett a papir jol elmentem pudingfoldre kavetfozni. Roviden ennyi. Kihagytam, hogy ehezo gyerekeket is akartam etetni Afrikaban. S Amerikaban farmon is szerettem volna elni meg egy darabig szineszno is szerettem volna lenni. Talan ez az egy amit hellyel kozzel, jol s rosszul de mindennap vegzem. Szineszkedes az elet. De komolyra forditva a szot, igazabol nekem mindegy, hogy hol vagyok, ha az a hol elegedette tesz. S ezt ersetek igy. Ez egy nagy ajandek. Amiert halas vagyok. Persze azert nekem is van limit-em. Ha nem varnak tolem tobbet, mint amit tudok adni, akkor tokeletesen elvagyok. Ledolgozom a napi 6-8 oramat, s utana senki nem keri szamon tolem, hogy mivel toltom az idomet. S hogy takarit az ember, vagy kavet foz, felfogas kerdese. Az operaban nem kerdezi meg senki, hogy mibol vettem a jegyemet. Buta emberek kategorizalnak. Bolcs ember buszke arra, amit csinal.
S a piszkos anyagiak. Valoszinuleg engem nem nagyon fogtok milliomoskent latni, mert nem is akarok az lenni. Nem allna jol. Viszont ha akarjuk mindig van. Persze konnyen beszelek, mert nekem se fiam se borjam. De ebbe most ne menjunk bele. Ez felelosseg kerdese. Mindenkinek annyit kell emelnie, amennyit elbir a hata. S ezt nagy felelosseggel kell megtenni. De ha igy teszi, akkor nem lehet gond. Mert akarhanyan is vannak, a hat soha nem fog megdolni...Hiszem, hogy ertettek gondolatom...hittel s szeretettel hegyeket lehet mozgatni, ahogy egy kedves cimboram mondta, s mily igaz. Csak a hitet s a szeretet kell megtalalnunk magunkban.
No de nagyroptu szavak el...hess...boldog oktobert! Imadom. Az en honapom. Az en szineim. Mostansag sokat setalok, kedvenc pajtasom lett a nordic walking botom. Szuper sport. Leven, hogy nem szeretek futni, probaltam mindenfelekepp de nem megy. S nem szeretek eroltetni semmit, hoskent bebizonyitani, hogy megy ez nekem, meg akkor is ha esetleg kozben megszeretnem. Jobban szeretem, ha valami az elejetol kezdve jo erzessel tolt el. No ez a sport az. Szuper. S ugy suhanok, sokszor gyorsabba, mint a futok, de ennek pont az a lenyege, hogy egyik labunknak mindig a talajon kell lenni. Nagyon gyors menetelest lehet elerni, ha az emberlanya helyesen hasznalja a testet s a botokat. A botok a sebesseg fokozasaban, s a testtartas helyes megleteben adnak segitseget. (bocsanat, ha nem vagyok szakszeru, a neten hasznos cikkeket lehet talalni ez ugyben) Egyenes derekkal, arccal elorenezve, helyes bemelegites utan mar rohatjuk is a koroket, vagy ahogy en teszem az erdoben-parkban az utat. Nem hallgatok zenet kozben, mert valahol ez egy mely koncentracio s meditacio is egyben. Bevallom a 15-20. perc kozeleben nem gondolok semmire csak elvezem a levelegot, a szineket, a testemet, ahogy egyutt mozog a termeszettel. Csodalatos erzes. S bizony, aki nincs hozzaszokva a rendszeres sporthoz, annak utana popsifajassal, karizom, hasizomlazzal kell szamolnia. A lab talan nem fog fajni, mert ha helyesen csinaltuk, akkor nem kell, hogy izomlaz legyen benne, de nekem az elso par alkalom utan legfokepp a karizmomban lett nagy vihar, de alakul ez. Mellette kis joga, kis pilates reggelenkent, s a test, szellem felfrissulve indul munkaba.


Nagyon szep oszunk van. S imadom a fekete teat tejjel...finom spekulatius kekszet majszolva melle...Boldog oktobert!

... kerdezted mar magadtol, hogy mire vagysz?
onnan belulrol...a szived legmelyerol...
csak onnan erdemes.
az szol hozzad tisztan, oszinten.
benne soha nem csalodsz!
en megkerdeztem.
valaszolt.
s kivanom neked az egyszeru melyseget.
hogy egy szelet kenyer, s edes alma eleg legyen.
s legyen kire varni oszi csipos ejszakan.
s kire  varunk atoleljen, szivbol, igazan.
Egyszeruseget. Nemesseget.
Semmi mast nem kivanok.
Amig megerted. Addig en mosolyogva kivarok...

Herzlich Willkommen!

Immáron második 7végénket fogjuk Németország nyugati szívében eltölteni. Lassan, olykor gyorsan telik múlik az idő, tegnap még piros emeletes buszok, ma már színes villamosok hangjára ébredek. Ígértem, s bizony nagy szeretettel meg is osztom Veletek, mi minden csodadolog történt velünk eme röpke két hét alatt.
Vasárnap abszolút a szó szoros értelemben "hulla" fáradtan dőltünk a repülőgép ülései közé, s bizony szinte semmire sem emlékszem az egy órás útból, cask hogy már mondják is, herzlich willkommen in Düsseldorf...Ugyanis az utolsó napok lázas esti pub-os beszélgetésekből, vacsorákból álltak. Amiért hálásak is vagyunk, hiszen oly sok ember szeretett volna látni Bennünket így utóljára (nem mintha olyan messze költöznénk :) herzlich willkommen for everybody anytime :) ) s bizony még így sem sikerült mindenkivel összehozni a randit, de alvási óráink száma úgy 4-5-re tehetőek a 4-5 nap magasságát nézve. Bizony. S már csak vonszolni tudtam magma s belevetni ágyikómba "A" hotelben, aminek egyébiránt is valami ilyesmi volt a neve, "A hotel". Egy kis szundi után nyakunkba vettük a várost, s bizony meglepődve, de annál nagyobb örömmel tapasztaltuk, hogy a németek tiszteletben tartják a vasárnapot, így szinte minden üzlet, bolt zárva csodálkozott új városlakóira. Így igazából csak sétáltunk, s természetesen egy hangulatos kis étteremben elfogyasztottuk első vacsoránkat, ami ugyan nem egy nagy frankfurti kolbász lett, mindinkább egy nagyon finom olasz pizza. Ugyanis ráleltünk a belvárosban egy hangulatos utcára, ahol olasz, spanyol, brazil s portugal éttermek követték egymást, s az olasz nemzetiségű pincérrel kedves beszélgetésbe keveredve máris informálódni tudtunk lakásárakról, kerületekről, emberekről. De egyébként ezt megelőzve el kell meséljek nektek egy nagyon példaértékű történetet, ami a reptérre megérkezve történt velünk. Ha az ember azt gondolná, hogy társai nem figyelnek, s önzőek, akkor csak erre kell gondolni. Düsseldorfnak két reptere van. A központi reptér, a harmadik legnagyobb légiforgalmat lebonyolító az országban, Berlin s Frankfurt után, 15 (bizony) azaz tizenöt perc alatt be lehet érni a belvárosba a vonattal. Természetesen mi nem erre a reptérre érkeztünk, mi a D-Hahn airport-ra érkeztünk, s nagyban javaslom, hogy azért mert valami olcsó, nem biztos, hogy jó is. Mi ugyan azért választottuk az erre a reptérre érkező légitársaságot, mert kedvezményünk volt, de bizony az elkerülte a figyelmünket, hogy alapesetben több mint egy óra az út a belvárosig, vasárnap pedig akár 4 óra is lehet. Ugyanis amikor megérkeztünk, akkor már nem tudtunk felszállni a reptér s a vonatpályaudvar között közlekedő buszra, így a következő pontosan 2 óra múlva akart volna jönni. Ha egy nagyon kedves spanyol úriember, halván hogy mi angolul beszélünk oda nem jot volna hozzánk, s megkérdezte, hogy mit szólnánk ahhoz, ha közösen bérelnénk egy taxit a pályaudvarig, s neki diákjegye van a 12 perccel később induló vonatra, ami annyit jelent, hogy ha elérjük, akkor vasárnap lévén ő s még két "felnőtt" vele ingyen beutazhat a városba ??? no akkor ott ragadunk órákig.
 No persze hogy igent mondtunk, beugrottunk egy taxiba, 11 perc alatt ott is voltunk az állomáson, s olyan Ágisan a táskámat lengetve: stop! Halt! We are coming!!!!!!!!! ordítással pont, de tényleg pont elértük a vonatot. Egy kis csönd követte eme pillanatokat, de aztán szóbaelegyedtünk spanyol barátunkkal, aki elmesélte, hogy egy évre jött tanulni ebbe a városba, egy ismerősét volt meglátogatni Londonban. Nem beszéli a nyelvet, de reméli, hogy megtanulja. Másodállásként egy nemzetközi cégnél dolgozik, (aminek a címét meg is adta nekem, de sajnos csak diákokat vesznek fel, mindenesetre köszönet érte) s szeret itt lenni. Ugyan elmondta, hogy ezt a gyors taxi-vonatelérést egy némettel nem igazán tette volna meg, mert hogy ők nagyon megfontoltak, nem igazán spontánok (ebben van valami) de látta, hogy mi nem idevalósiak vagyunk, így gondolta tudunk egymáson segíteni. S milyen jól is tette. Köszönet s hála érte.
No eme kis szösszenet után visszatérve a 7köznapokra. A lakáskeresés picit képlékeny volt, no nem azért mert hogy nem lennének, hanem azért mert a németek bizony valóban alaposak. Munkaszerződés hiányában (sokszor akár 6 hónapot is le kell igazolni nekik) nem igazán szeretnék odaadni azt a lakáskulcsot. Viszont pl. bankszámlát nyitni lakcím nélkül nem lehet. Munkahelyhez be kell jelentkezni a körzeti hivatalba, de ott hogy regisztráljanak címünknek kell lenni. Szóval ez egy picit komplikáltabb, mint anno Londonban volt, így az első nap gondterhelten néztünk a jövő elé, de valóban csak picit. Azért felkészültünk mi mindenre. Hétfőn a másik felem ment a munkahelyére, ott megtudta, hogy átveszik, természetesen, de szükségük van a címre, meg a mindenre. Hazafelé bandukolva az egyik ház ablakából zu vermieten feliratot láttunk, s azonnal tárcsázva a számot egy kedves öregúr kapásból mutatott 3 lakást (úgy vélem a fél utca az ő birtokában van) s kedden kifizetve a kaukciót, a kulccsal a kezünkben vigyorogva bandukoltunk kijelentkezni a hotelból.
A lakás teljesen üres, itt általában úgy adják ki őket. Így jelenleg egy matraccal, s azóta beszerzett asztallal, két székkel s egy csudi kanapéval büszkélkedünk. Ami nekem nagyon tetszik, hogy itt rengeteg használtbútorkereskedő van, s valóban jutányos áron lehet egészen jó állapotban lévő darabokra szert tenni. A két hét alatt be is jártunk szinte minden kerületet, feltérképezve őket, s bizony a kanapénk is egy ilyen körút kapcsán került birtokunkba nagyon szuper áron. A többi pedig majd jön magától. Kreativitásom kezd beindulni, s el sem tudom nektek mondani, hogy mennyire élvezem a több, mint 3 év szobában lakás után eme lakás tisztaságát, csendjét. Mindent. Semmi különleges nincs benne, egy öreg bérlakás 4-ik emeletén lévő 60nm-es lakás. Két hatalmas szobával, nagy ablakokkal, s egy erkéllyel. De nekem ez maga a paradicsom. S szépen lassan megtelik élettel, apró kiegészítőkkel. Karácsonyra szuper lesz! Gyertek s nézzétek meg saját szemetekkel! Mindenkit szeretettel várok!
Így telnek az első napok. Most már elkezdtem állást is keresni. Ilyen sem volt még soha az életemben, hogy nem kellett azonnal találni s így elvállalni bármit. Szerencsére a jó sorsom egy kis időre a hátam mögött áll, de természetesen nem ültem le. Ma már voltam egy állásinterview-n. Mivel a németet még akadozva, s nehézkesen beszélem, ezért úgy gondoltam az angolom miatt olyan lehetőségek után nézek, ahol ezt hasznosítani is tudom. Így beadtam a jelentkezésem egy légitársasághoz, mint az a bizonyos légiutaskísérő. :) S bizony ma nagyon jó napom volt. Felvettek. De én nemet mondtam. :) Hogy miért az többlépcsős. Egyrészt 6 hétre Berlinbe kellett volna utaznom egy tréningre, persze ez később megtérült volna, de nekem ez most nem megoldás, így azt mondtam, köszönöm, nem. De ez a nap egy nagyon nagy megerősítés volt, s szükségem is volt rá.
Lévén, hogy németül még csak pötyögök, így angolul kezdtem el beszélni, s bizony meg kell, hogy mondjam, hogy nagyon hálás vagyok azért a 3 évért, amit Londonban töltöttem. Mindenért. A nyelvért. A tapasztalatokért. Az emberekkel való kapcsolatért. A soha el nem fogyó hitért. Hogy semi sem lehetetlen. Itt, ma ezek között a jobbára fiatal leanyzók s fiúk között egy picit talán idősnek éreztem magam, bár említvén életkorom nem akartak nekem hinni. (ez azért jól esik ám) De az egész hozzáállás a munkához, ahogy beszélünk dolgokról, annyira látszott, hogy egy picit más vagyok...s itt ne értsetek félre, nem a nagyságomat szeretném szinesíteni. Biztos vagyok benne, hogy sok huszonéves jobban beszélt angolul s műveltebb is volt mint én, de a szituációs gyakorlatokban nyújtott spontán válaszaim, s szünetben folytatott röved beszélgetések megerősítettek egy picit magamban. Igenis megérte az eltöltött idő pudingföldön. Már megint többet kaptam, mint amit érdemelnék...
 S ez kellett, köszönet érte. Talán London egy fajta előképzés volt, ami után minden sokkal tisztábbnak (a szó szoros értelemben is :) ) tűnik itt, de valószínűleg én magam is egy kicserélt ember vagyok. Egyik kedves fiúval folytatott eszmecserém megerősített abban, hogy a németek abszolut nem mozdulnak szívesen az országukból. Beszélik az idegennyelveket, nagyon is magas szinten, képzettek is, de pl. az amit én-mi csináltunk, csinálunk, hogy egyik napról a másikra költözzenek el egy másik országba, hotelban lakjanak s kezdjenek előlröl mindent, ez csoda számba megy náluk. De meg is lehet őket érteni. Közös nevezőre jutottunk, miszerint is nekik nincs szükségük elmenni. Mindenük megvan, így csak az igazán kalandos német pajtás utazgat, a többség marad, akár egész életében egy városban, faluban.
Valahogy így telnek a csendes napok. Jó itt. Szerdán megyek megint egy állásinterview-ra. Tessék gondolni rám. S közben tanulom a nyelvet, bútort újítok fel, készülök az őszre (holnap herbst festival!!!!) s egyre közelebb kerülök álmaimhoz, melyért igazán hálás vagyok. Vigyázzatok egymásra. Sok sok szeretettel gondolok rátok!

Dharmacsakra

Dharmacsakra, avagy "Dharma kereke", a nemes nyolcrétű ösvényt jelképezi. A napokban kicsit elmélyültem a buddhizmus, mint filozófiai világnézet bugyraiban, így választódott mai bejegyzésem címe.
Nem gondolom, hogy én lennék a következő szerzetes, márcsak hóbortos s sokszor kiszámíthatatlan létem miatt sem. De a meditáció, a csend hatalma, a bölcsesség szelíd felismerésének moraja tudattalanul s lassan lassan tudatosan is vágyott részét képezi életemnek. Még akkor is, ha a vágy, mint olyan egy elhívatott buddhistanak pont, hogy a kisértést jelenti. S itt találkoztam az első lépcsővel, ami ellenszegülést váltott ki belőlem.
Buddha szerint nagyon fontos a négy nemes igazság belátása.
A lét szenvedés, a szenvedések oka a vágyban rejlik, a vágyak megszüntetése a szenvedést is megszünteti.
Tömören, s velősen.
Akkor én megbuktam. Engem jobbára a vágyaim vezetnek s hajtanak előre. Szenvedélyes emberként lételemem megélni, megérezni, megízlelni a dolgokat körülöttem. S még akkor is, ha mogyorónyi agyammal tapogatom én, vajon Buddha mit is szeretett volna tanítani, hogy a sok helytelen vágy, ami erőszakot, kegyetlenséget s ezzel együtt szenvedést, szomorúságot s feketeséget hoz a világra, jobb ha kiöljük magunkból, mint erővel tápláljuk azt, igaz s valós. De ezzel együtt bennem kérdéseket szült.
Vajon nem sebezhetőségünket akarjuk ezzel megszüntetni? Ha nincs vágy, nincs csalódás. Ha nincs csalódás, nem sebződünk meg. Ha egyre jobban sebezhetetlenekké képezzük magunkat, egyre kevesebb fájdalmat érzünk. Ennyire egyszerű lenne? Bizonyára nem.
Véleményem szerint mindezzel együtt az örömet, az elégedettség érzését, a szenvedélyt is kiöljük magunkból. Szerintem. Persze hiszem, hogy ha pár hónapra bevonulnék egy kolostorba, bizonyára javamra szolgálna, mint káromra, s a kérdéseimre is választ kapnék más megvilágításból, de én abszolut nem azon szeretnék dolgozni, hogy megszüntessem a vágyaim. S a szenvedést sem akarom elkerülni. Ezzel kapcsolatban figyelmetekbe ajánlom ezt a nagyon hasznos kis előadást, melyet a napokban sikerült meghallgatnom. Amellett, hogy megszerettem ezt a hölgyet, angyali pofa, nagyon tetszik ahogy beszél. Itten is lenne az előadás.
http://www.ted.com/talks/brene_brown_on_vulnerability.html

A sebezhetőségről beszél. Arról, amitől olyan sokan félünk. Az élet bármely területén. Ha valami fáj, az nem jó. A fizikai fájdalmat így-úgy orvosolni tudjuk. Borogatások s kenőcsök ezreit találjuk egy egy horzsolásra. De mi a helyzet ott belül? Ha odament ég, mar, hogy a mellkasodat széttépnéd, mert a fájdalom gombocként nyomul felfelé s elhomályosít minden épértelmű gondolatot? Igen. Ilyenkor valóban jó Buddha-nak lenni. Hogy megtanuljuk a technikát, mellyel a haragos tengert is lecsillapíthatjuk, anélkül hogy Jézust játszanánk. Az, hogy kerüljük a rosszat, ezzel egyetértek. Az, hogy behunyjuk a szemünket, s arra hivatkozva, rövid az élet, figyelmen kívül hagyjuk, a rossz létezik, s körülöttünk lebeg, nem értek egyet.
Az, hogy tartózkodjunk a hazugságtól s mások bántásától, követőnek vallom magam, de attól, hogy ne halljuk meg a másik rosszindulatát s kegyetlenségét, attól hányingerem lesz. S folytathatnám. De ezek a dolgok mind mind fájdalmat okoznak. Kiállni sokszor csak magunkért, hinni valamiben, ami a másiknak elképzelhetetlen, az bizony sok sok fájdalmat cipel az úton. De ezek a tövisek adnak értelmet az útnak. S az a képességünk, hogy emberek vagyunk, azt teszi lehetővé, hogy a tövist nem csak szúrásra, hanem kaparásra is használhatjuk. Lekaparhatjuk vele az évek, évtizedek alatt ránkrakódott megszokások okozta tévhitet. Lenyúzhatjuk vele az örökös rosszindulatot, az önzőségünk, hogy csak mi létezünk s senki más.
Azt mondják, hogy a bölcsesség korral jár. Van benne némi igazság, de szerintem ezt sokan félreértelmezik. Azt hiszik, azzal, hogy idősebbek lesznek, s jobban "kezelik" az őket ért fájdalmakat, saját maguknak hazudnak. Az évek során nem a fájdalmat tanulták meg kezelni, hanem azt elviselni. A maguk köré húzott sebezhetetlenség védőfala olymértékűre dagadt, hogy sokan már nem is érzik. Kiegyensúlyozottnak s nyugodtnak tűnnek. De számomra ez hazugság. Mert ami fáj az fáj. A gyermek toporzékol, üvölt ha bántják. A felnőtt tűr, s elvisel. A gyermek hangosan felnevet, ha valami tetszik neki. A felnőtt pedig még mosolyogni is elfelejt, ha valami mókásat lát s megnézi az étteremben mellette hangosan felnevető egyént, hogy vajon miért nyerít s zavarja meg az ő csendes szeánszát.
Ahelyett, hogy ha fáj, elmenne egy elhagyatott helyre, s kiüvöltené magából a fájdalmát, sírna, toporzékolna, meggyászolná ami érte, ahelyett elnyomja, s rávetíti a mellette élőkre. Ez nem helyes. S egyre több Mr. Spock jön létre, aki választja a Vulcan létet. (StarTrek, Mr. Spock, félig human félig vulcan, vagyis az érzés, mint olyan nem létezik, minden a logikán alapszik)
Tehát mindent gondolataink határoznak meg. Eldöntjük vajon mi logikus, mi helyes. Ha nem tudjuk eldönteni, megtanítják nekünk. A zöld kártya azt jelenti szabad, a piros meg, hogy nem. S követjük, mert így egyszerűbb. A szabad akaratunk kezd eltűnni úgy, hogy azt mi választottuk szabad akaratunkból. Hipnotizálva vagyunk, hogy mindent egy nagy boldog maszlagban lássunk, s közben leéljük az életünket úgy, hogy nem is éltünk.
Én már nagyon rég, azt hiszem tudattalanul a szegény földi emberi életet választottam. Minden velejárójával együtt. Próbálkoztam rövid vagy hosszú ideig elfolytani s az általam jónak vélt értékrend szerint rendezni mindennapjaimat, de szerencsére megbuktam.
Arra bátorítalak benneteket, hogy merjetek élni, érezni, lélegezni. Tegyetek le a vulcan léttel, s ti is megtapasztaljátok, hogy érezni jó. Még akkor is, ha le kell menni, s meg kell tapasztalni a sötétséget...

https://www.youtube.com/watch?v=pAsan_sjsxw

Fear

"...Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering..." no honnan is való ez az idézet??? Igen. Yoda Master mondja a kis Anakin-nak abban a bizonyos Csillagok háborújában. Nézzétek csak:

http://www.youtube.com/watch?v=STfpBwzRoyM

Bevallom, nekem kimaradt eme remekmű, de őszintén, nagyon tetszik ez a kettős trilógia. Amennyire egy-egy pillanata könnyelmű nevetésre csábít, úgy hallgatok el s gondolkodom mélyen egy-egy elejtett szösszenet után. S valóban. A félelem sehova sem vezet. Legfőképpen bizonytalanságba, sötétségbe s összekuszált cselekedetek felé. Félelemből még soha nem született jó dolog. Bár van ez az okos mondásunk, miszerint jobb félni, mint megijedni, de ez számomra inkább azt jelenti, hogy jobb ésszel, mint kézzel...Oké. Magyarra lefordítva, én azt kívánom mindenkinek, hogy a félelem tűnjön el az életéből, ha esetleg ott lakozik is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert csak kevésszer találkoztam vele életem során. Tettem az aggódás jegyében, hittem a szeretet szívében, ordítottam haraggal s bántam keserűséggel, birtokolni vágytam erővel de félelemmel csak kevésszer léptem, s ha most visszagondolok azok mind hátrafelé vittek s nem előre. Tanulom én is, az előbbiek közül párat el-elhagyva hittel, szelíd ösztönből bandukolni előre. 

Mostanság várakozás van s csomagolás ismételten. S izgalom. De jó is. Olyan jó újat felfedezni, ismeretlent magadévá tenni. Várom már nagyon. 

Addig is kis camera-mal járom a várost, kattogtatok, élvezem ezt is. Egyre jobban barátok leszünk, s már néha vissza is beszél. Mikor nem is szeretnék fényképezni, akkor is előre lendül a kezem, s csak otthon veszem észre, hogy milyen csodapillanatot is sikerült elkapnom.

S a másik tudományos "hobby"-m lett, s előre is elnézést kérek, ha esetleg valakit megbántanék majd vele, nem áll szándékomban, mindinkább a tudás iránti vágy hajt előre s ebben majd a segítségetekre is lenne szükségem. 

Izgatottságom most az Istennel való kapcsolatokra lett figyelmes. Nem újdonság, s pont ezért is, mivel hosszú ideje magányos társként bandukol mellettem ez az érzés. Olykor hallgatom, s csodálom, aztán magára hagyom vagy éppen haragszom rá.

 Rengeteg hívő s nem hívő ember él körülöttem. Vallási fajtól eltekintve sokuk mélysége csodával tölt el. Én is hívőnek vallottam magam pár évvel ezelőtt, de be kell vallanom, fogalmam sem volt miről beszélek. S most sem akarok észt osztani, s téríteni, mivel én magam sem hiszem. De valami az van. Az a valami egy fajta vágy. Tudás iránti nagyon erős érzés. Rácsodálkozás. Kérdések. Csend. Boldogság. Elégedettség. De nem akarok itt megállni. Pedig jó ez is. De nem elég. Hajt valami előre, hogy ennél több van ebben. Így kérdezek. Figyelem azokat az embereket, akiket szeretek. Akiknek szeretném a figyelmét. Akikkel jó együtt. Így tőletek is kérdezek. Nektek mit jelent a hit? Megírnátok nekem? Aztán majd beszélgetünk.

Hm....ahogy Anakin mondja, ha mérges vagyok, ha dühös, az azt jelenti ember vagyok. De én Jedi vagyok, s tudom, hogy ennél jobb is tudok lenni. 

Embernek lenni jó. Isten fiának kiválasztottság. Egyik sem különb a másiknál, csak más ösvényen haladnak. Hát lássuk, az én utam merre vezet, Yoda Master!