Hm...volt egy blogom, de megszüntettem mert nem okozott örömöt. Mármint az öröm azon értelmében, hogy nem éreztem motiválónak, inspirálónak. Már. Lezárult egy korszak. Sok mindent megtudhattok belőle rólam, de mostanság visszaolvasva olybá tűnik, mintha nem egy s azonosak lennénk. Kicsit, a szó kedves értelmében naiv, a világra rácsodálkozó kis ártatlanka... Azt mondják a körülöttünk lévő emberek alkotnak bennünket is s fordítva. Anno ilyen hatások értek. Jó volt abban lenni. Is. Most pedig más korszakot élünk. Történeteim, melyeket sorszámmal láttam el majd szép lassan kibontakoznak. Mi magunk írjuk majd. Az Élet s Én. Több szálon futó eseménygombolyag indult el. Melyekhez nem kell hozzáfűzni semmit. Rólam pedig...nem tudnám definiálni magam. Amennyire bonyolultnak tűnök annyira egyszerűen bonyolítom a dolgokat...sokszor s sokat kérdezek. S most már nem mindig várok válaszra...Keresem a szépet, de már nem örülök a rossznak...Nagyon szeretek nevetni s ugyanennyire vágyom néha szomorúnak lenni...Zene nélkül nem tudok élni...képes vagyok órákat eltölteni az ágyon fekve hangosan muzsikát hallgatni...imádom a filmeket...mindent, kretént, mélyet, sírósat, elvontat, bummbumosat...szeretek kipróbálni mindent, ész nélkül belerohanni mindenbe...sokszor meggondolatlan vagyok s érzésből cselekszem...imádok táncolni...szeretem az őszinte embereket még akkor is ha fájnak...imádok olvasni...rajzolni...gondolkodni...s szeretek élni. Nem volt ez mindig így. Azért írok, hogy jobban meglássam magam s a körülöttem lévő világot. Önző. Tudom. Holnap lesz az év utolsó napja. Papíron. Legyen egy jobb.
http://www.youtube.com/watch?v=H0VEESYIgoY
