Dharmacsakra

Dharmacsakra, avagy "Dharma kereke", a nemes nyolcrétű ösvényt jelképezi. A napokban kicsit elmélyültem a buddhizmus, mint filozófiai világnézet bugyraiban, így választódott mai bejegyzésem címe.
Nem gondolom, hogy én lennék a következő szerzetes, márcsak hóbortos s sokszor kiszámíthatatlan létem miatt sem. De a meditáció, a csend hatalma, a bölcsesség szelíd felismerésének moraja tudattalanul s lassan lassan tudatosan is vágyott részét képezi életemnek. Még akkor is, ha a vágy, mint olyan egy elhívatott buddhistanak pont, hogy a kisértést jelenti. S itt találkoztam az első lépcsővel, ami ellenszegülést váltott ki belőlem.
Buddha szerint nagyon fontos a négy nemes igazság belátása.
A lét szenvedés, a szenvedések oka a vágyban rejlik, a vágyak megszüntetése a szenvedést is megszünteti.
Tömören, s velősen.
Akkor én megbuktam. Engem jobbára a vágyaim vezetnek s hajtanak előre. Szenvedélyes emberként lételemem megélni, megérezni, megízlelni a dolgokat körülöttem. S még akkor is, ha mogyorónyi agyammal tapogatom én, vajon Buddha mit is szeretett volna tanítani, hogy a sok helytelen vágy, ami erőszakot, kegyetlenséget s ezzel együtt szenvedést, szomorúságot s feketeséget hoz a világra, jobb ha kiöljük magunkból, mint erővel tápláljuk azt, igaz s valós. De ezzel együtt bennem kérdéseket szült.
Vajon nem sebezhetőségünket akarjuk ezzel megszüntetni? Ha nincs vágy, nincs csalódás. Ha nincs csalódás, nem sebződünk meg. Ha egyre jobban sebezhetetlenekké képezzük magunkat, egyre kevesebb fájdalmat érzünk. Ennyire egyszerű lenne? Bizonyára nem.
Véleményem szerint mindezzel együtt az örömet, az elégedettség érzését, a szenvedélyt is kiöljük magunkból. Szerintem. Persze hiszem, hogy ha pár hónapra bevonulnék egy kolostorba, bizonyára javamra szolgálna, mint káromra, s a kérdéseimre is választ kapnék más megvilágításból, de én abszolut nem azon szeretnék dolgozni, hogy megszüntessem a vágyaim. S a szenvedést sem akarom elkerülni. Ezzel kapcsolatban figyelmetekbe ajánlom ezt a nagyon hasznos kis előadást, melyet a napokban sikerült meghallgatnom. Amellett, hogy megszerettem ezt a hölgyet, angyali pofa, nagyon tetszik ahogy beszél. Itten is lenne az előadás.
http://www.ted.com/talks/brene_brown_on_vulnerability.html

A sebezhetőségről beszél. Arról, amitől olyan sokan félünk. Az élet bármely területén. Ha valami fáj, az nem jó. A fizikai fájdalmat így-úgy orvosolni tudjuk. Borogatások s kenőcsök ezreit találjuk egy egy horzsolásra. De mi a helyzet ott belül? Ha odament ég, mar, hogy a mellkasodat széttépnéd, mert a fájdalom gombocként nyomul felfelé s elhomályosít minden épértelmű gondolatot? Igen. Ilyenkor valóban jó Buddha-nak lenni. Hogy megtanuljuk a technikát, mellyel a haragos tengert is lecsillapíthatjuk, anélkül hogy Jézust játszanánk. Az, hogy kerüljük a rosszat, ezzel egyetértek. Az, hogy behunyjuk a szemünket, s arra hivatkozva, rövid az élet, figyelmen kívül hagyjuk, a rossz létezik, s körülöttünk lebeg, nem értek egyet.
Az, hogy tartózkodjunk a hazugságtól s mások bántásától, követőnek vallom magam, de attól, hogy ne halljuk meg a másik rosszindulatát s kegyetlenségét, attól hányingerem lesz. S folytathatnám. De ezek a dolgok mind mind fájdalmat okoznak. Kiállni sokszor csak magunkért, hinni valamiben, ami a másiknak elképzelhetetlen, az bizony sok sok fájdalmat cipel az úton. De ezek a tövisek adnak értelmet az útnak. S az a képességünk, hogy emberek vagyunk, azt teszi lehetővé, hogy a tövist nem csak szúrásra, hanem kaparásra is használhatjuk. Lekaparhatjuk vele az évek, évtizedek alatt ránkrakódott megszokások okozta tévhitet. Lenyúzhatjuk vele az örökös rosszindulatot, az önzőségünk, hogy csak mi létezünk s senki más.
Azt mondják, hogy a bölcsesség korral jár. Van benne némi igazság, de szerintem ezt sokan félreértelmezik. Azt hiszik, azzal, hogy idősebbek lesznek, s jobban "kezelik" az őket ért fájdalmakat, saját maguknak hazudnak. Az évek során nem a fájdalmat tanulták meg kezelni, hanem azt elviselni. A maguk köré húzott sebezhetetlenség védőfala olymértékűre dagadt, hogy sokan már nem is érzik. Kiegyensúlyozottnak s nyugodtnak tűnnek. De számomra ez hazugság. Mert ami fáj az fáj. A gyermek toporzékol, üvölt ha bántják. A felnőtt tűr, s elvisel. A gyermek hangosan felnevet, ha valami tetszik neki. A felnőtt pedig még mosolyogni is elfelejt, ha valami mókásat lát s megnézi az étteremben mellette hangosan felnevető egyént, hogy vajon miért nyerít s zavarja meg az ő csendes szeánszát.
Ahelyett, hogy ha fáj, elmenne egy elhagyatott helyre, s kiüvöltené magából a fájdalmát, sírna, toporzékolna, meggyászolná ami érte, ahelyett elnyomja, s rávetíti a mellette élőkre. Ez nem helyes. S egyre több Mr. Spock jön létre, aki választja a Vulcan létet. (StarTrek, Mr. Spock, félig human félig vulcan, vagyis az érzés, mint olyan nem létezik, minden a logikán alapszik)
Tehát mindent gondolataink határoznak meg. Eldöntjük vajon mi logikus, mi helyes. Ha nem tudjuk eldönteni, megtanítják nekünk. A zöld kártya azt jelenti szabad, a piros meg, hogy nem. S követjük, mert így egyszerűbb. A szabad akaratunk kezd eltűnni úgy, hogy azt mi választottuk szabad akaratunkból. Hipnotizálva vagyunk, hogy mindent egy nagy boldog maszlagban lássunk, s közben leéljük az életünket úgy, hogy nem is éltünk.
Én már nagyon rég, azt hiszem tudattalanul a szegény földi emberi életet választottam. Minden velejárójával együtt. Próbálkoztam rövid vagy hosszú ideig elfolytani s az általam jónak vélt értékrend szerint rendezni mindennapjaimat, de szerencsére megbuktam.
Arra bátorítalak benneteket, hogy merjetek élni, érezni, lélegezni. Tegyetek le a vulcan léttel, s ti is megtapasztaljátok, hogy érezni jó. Még akkor is, ha le kell menni, s meg kell tapasztalni a sötétséget...

https://www.youtube.com/watch?v=pAsan_sjsxw

Fear

"...Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering..." no honnan is való ez az idézet??? Igen. Yoda Master mondja a kis Anakin-nak abban a bizonyos Csillagok háborújában. Nézzétek csak:

http://www.youtube.com/watch?v=STfpBwzRoyM

Bevallom, nekem kimaradt eme remekmű, de őszintén, nagyon tetszik ez a kettős trilógia. Amennyire egy-egy pillanata könnyelmű nevetésre csábít, úgy hallgatok el s gondolkodom mélyen egy-egy elejtett szösszenet után. S valóban. A félelem sehova sem vezet. Legfőképpen bizonytalanságba, sötétségbe s összekuszált cselekedetek felé. Félelemből még soha nem született jó dolog. Bár van ez az okos mondásunk, miszerint jobb félni, mint megijedni, de ez számomra inkább azt jelenti, hogy jobb ésszel, mint kézzel...Oké. Magyarra lefordítva, én azt kívánom mindenkinek, hogy a félelem tűnjön el az életéből, ha esetleg ott lakozik is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert csak kevésszer találkoztam vele életem során. Tettem az aggódás jegyében, hittem a szeretet szívében, ordítottam haraggal s bántam keserűséggel, birtokolni vágytam erővel de félelemmel csak kevésszer léptem, s ha most visszagondolok azok mind hátrafelé vittek s nem előre. Tanulom én is, az előbbiek közül párat el-elhagyva hittel, szelíd ösztönből bandukolni előre. 

Mostanság várakozás van s csomagolás ismételten. S izgalom. De jó is. Olyan jó újat felfedezni, ismeretlent magadévá tenni. Várom már nagyon. 

Addig is kis camera-mal járom a várost, kattogtatok, élvezem ezt is. Egyre jobban barátok leszünk, s már néha vissza is beszél. Mikor nem is szeretnék fényképezni, akkor is előre lendül a kezem, s csak otthon veszem észre, hogy milyen csodapillanatot is sikerült elkapnom.

S a másik tudományos "hobby"-m lett, s előre is elnézést kérek, ha esetleg valakit megbántanék majd vele, nem áll szándékomban, mindinkább a tudás iránti vágy hajt előre s ebben majd a segítségetekre is lenne szükségem. 

Izgatottságom most az Istennel való kapcsolatokra lett figyelmes. Nem újdonság, s pont ezért is, mivel hosszú ideje magányos társként bandukol mellettem ez az érzés. Olykor hallgatom, s csodálom, aztán magára hagyom vagy éppen haragszom rá.

 Rengeteg hívő s nem hívő ember él körülöttem. Vallási fajtól eltekintve sokuk mélysége csodával tölt el. Én is hívőnek vallottam magam pár évvel ezelőtt, de be kell vallanom, fogalmam sem volt miről beszélek. S most sem akarok észt osztani, s téríteni, mivel én magam sem hiszem. De valami az van. Az a valami egy fajta vágy. Tudás iránti nagyon erős érzés. Rácsodálkozás. Kérdések. Csend. Boldogság. Elégedettség. De nem akarok itt megállni. Pedig jó ez is. De nem elég. Hajt valami előre, hogy ennél több van ebben. Így kérdezek. Figyelem azokat az embereket, akiket szeretek. Akiknek szeretném a figyelmét. Akikkel jó együtt. Így tőletek is kérdezek. Nektek mit jelent a hit? Megírnátok nekem? Aztán majd beszélgetünk.

Hm....ahogy Anakin mondja, ha mérges vagyok, ha dühös, az azt jelenti ember vagyok. De én Jedi vagyok, s tudom, hogy ennél jobb is tudok lenni. 

Embernek lenni jó. Isten fiának kiválasztottság. Egyik sem különb a másiknál, csak más ösvényen haladnak. Hát lássuk, az én utam merre vezet, Yoda Master!