Hatalmas prüsszögéssel kapta fel a polc legtetejéről lecsámpázott könyvet. Ahogy kinyitotta önkéntelen mozdulattal beleszagolt. Ezzel a mozdulattal be is szippantotta az éppen éledező molylepkét. Hát öregem, te is lehettél volna óvatosabb...motyogta s az orrát szűnni nem akaró csavarás közben hirtelen emlékképek villantak az agyába.
Ott állt a budai bérlakás sötét földszinti szobájában. A lakás ezt a részét akkoriban inkább raktárnak vagy kamrának használták. Minden zsufolásig butorokkal, könyvekkel, szekrények tetején fellelhető kincsekkel. Hatalmas belmagassága lévén nyáron is dermesztő hüvösséget árrasztott. Ugyanis odakinnt tombolt a nyár. Édesanyja küldte fel az iskolai szünetre a városban élő rokonokhoz. Ebben a pár hétben ez a szoba vált álmai tárházává. A városba nagyon riktán mentek ki. Jobbára ki a városból a zöldbe, ami számára nem jelentett akkora örömet, lévén hogy vidéki leanyzó volt. Szívesebben ment volna az épületek közé, múzeumokba, kázókba, könyvtárba. Ezek hiányában maradt a szoba. Öreg illata volt. Szomorúságot s elmúlást árasztott, de ő mégis kedvelte. Jó barátságba kerültek. Ismerték az árnyakat, az ajtó alatt beszivárgó emberhang foszlányokat, a ház lakóinak napi rutinjait. Együtt álmodtak. S leginkább vártak.
Vártak arra ,hogy belépjenek a világukba. Vártak a reggelre. Vártak az estére. Vártak arra, hogy hazamenjenek.
Mélyet sóhajtott. Becsukta a könyvet s visszatette a helyére. Várakozzál csak tovább. Másod ugysem maradt. Csak az illat s te magad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése