2013. december 31., kedd

Love is where You are...

Ma teljesen veletlenul megtalalt ez a dal. Egy nagyon kedves film betetdala (is) s akkor talan meg nem ertettem teljesen a szoveget, a jelenteset, ma mar konnyebben megy.
Mind minden mas.

Elmult ez az ev is. Egyet alszunk s itt az uj Ujev. Minden mas s minden ugyanolyan. Bevallom oszinten, az "olasz ut" ota nem nagyon tertem meg magamhoz. Annyira szep volt, s sok volt egyben, hogy meg sokaig abbol toltekezem az bizonyos.
Nem is tudok nagyon nem ragondolni, hiszen ha csak kisetalok a konyhaba, szinten minden pontbol ramkacsint. Az asztalon az osok kertjebol szuretelt s otthon erlelt olivabogyo var, a hutot kinyitva tobb kilos sajt ordit ram. Ellattak minket rendesen. Tobb uveg hazi paradicsonykeszitmeny sorakozik a polcokon, melybol annyira de annyira mas elkesziteni a tesztakhoz valo szoszt. Imadom. Hat kell ennel tobb, de most komolyan...?
A karacsonyfa meg ezen a 7en marad, de utana eldugom. Jovore. Amennyire szeretem a varakozast, annyira gyorsan veget is vetek neki, ha mar nincs itt az ido. Mert most meg elkezdtem varni a tavaszt.
A napsugar meleget, a viragokat, a szineket, magat az Eletet. Szeretettel gondolok ratok, s oszinte szivvel kivanok minden jot nektek az UjEvre, de legfokepp egeszseget, sok sok nevetest s nyugalmat, bekesseget. Szeressetek egymast, s tudjatok...mindjart itt a karacsony...:)

http://www.youtube.com/watch?v=GLEJAyYor9E



2013. december 13., péntek

Italy trip...

Perugia - Florence - Verona - Switzerland - Germany

Aldott unnepeket! Merry Christmas!!!!


2013. november 30., szombat

Boldog decembert!

Aldott, bekes adventi keszulodest kivanok nektek ezzel a kicsit csorba, kicsit tepett, de tiszta szivbol keszult adventi naptarral!
Szeretettel gondolok ratok!


2013. november 21., csütörtök

Every kid needs a champion!

Ugy ahogy nekem is szuksegem van neha kihivasokra, jobbara csak azokra :), igy ma megint a sutes, a szamomra kicsit nehezkesen mukodo mezore leptem...
De valoban nem birtam ki...olyan finom karacsonyi illat aramlik az egesz lakasban...eloszor is meg kellett sutnom a prototipusokat, mert hat hogy tudjam majd, hogy melyik lesz jo, s tudni kell vajon ugy fog kinezni, ahogy szerettem is volna...igy ma munkabol hazaterve finom jazz muzsika (nana hogy karacsonyi...) mellett meggyartottam ezeket a csodakat...meg van mit javitani rajta, de el kell arulnom, hogy nem csak jol neznek ki, de baromi finomak is...:))))) aprora daralt mogyoros, citromos krem van kozibuk preselve, s finomra vagott mandula ekeskedik a tetejukon...hm...what can I say...They are perfect!!!!

Egyebkent minden keszen all az adventi idoszakra. A nemetek azert ertik a dolgukat...szinte minden kisebb-nagyobb teren karacsonyi bodega all termeszetesen forralt borral minden kis kutyuvel, amit ilyenkor lehet az ilyen helyeken vasarolni. Mar csak a havazas hianyzik...:) Amig pedig az aldott feher lepelre varunk, hallgassatok meg ezt a holgyemenyt...Mindenkinek szeretettel ajanlom, s oszinten kivanom mindenki eletebe, hogy ilyen s hasonlo anyatermeszetbol megaldott os-tanitokkal talalkozzanak csak is eletuk folyaman...Tudom keves van beloluk, ezert becsuljuk is meg oket!!!!S ne felejtsetek: "I am somebody. I was somebody when I came. I will be a better somobody when I will leave!" No ezt kene minden gyerek fejebe vesni, s nem lenne itt hiba egy sem!


http://www.ted.com/talks/rita_pierson_every_kid_needs_a_champion.html



2013. november 13., szerda

Mushrooms :) or nuggets :(

Most mar tenyleg hamarosan itt a karacsony. Nem birtam ki...:) A mult heten elbandukoltam a kozeli - mindenki tudja melyik eszaki lakberendezesi aruhazba  (IKEA) - s minden total karacsonyi arban uszott igy en is amint hazaertem feltettem egy egosort, meg kicsereltem a gyertyak tartoit arra a csodas borvorosre. Imadom ezt a szint. Az alvoszoba kezd nagyon otthonos lenni. Az elejen problemaim voltak azzal, hogy a lakas total ures volt, mikor atvettuk a kulcsokat, s ugyan vettunk bele szukseges dolgokat mint agy, asztal blabla... de valahogy nem ereztem otthonosnak. De aztan beindult Agika. Ugy mint ahogy kis budapesti lakaskamban, itt is keves penzbol kezd igazi melegseg koltozni ebbe a lakasba. Ebben a szobaban minden kek, barna s szep karacsonyi piros. Van egy szep nagy erkelyunk, ahol jelenleg Jack, a kifaragott tok eli hosi halalat...jaj de borzalmasan nez ki szegeny. Elkezdett osszeaszalodni, szemekorul megjelentek az oregsegi foltok penesz formajaban...igy kitettem a szuret a hidegre, de szerintem ma leviszem a kukaba. Mar csak egy szep kis fat kell beszereznem, termeszetesen nem igazit, mert nem szeretnek kivagni egy elolenyt sem, meg ha csodas illata is van. Marad a mufenyo s a finom vanilias, fahejas, narancsos gyertyak tomkelege. Imadom. Komolyan. Egyszeruen nem tudok betelni az adventi idoszakkal. A fenyek, az illatok, az etelek, a sutemenyek, s maguk az emberek is csodas erzeseket fakasztanak belolem. S ez jo. Melto lezarasa ez a honap az egesz eves kuzdelemnek. Egyik nap neztem egy filmet, nem is az a lenyeg, hogy mi volt, csak egy szoszenet bennemaradt a fejemben. Valahogy igy hangzott:
" Most days of the year are unremarkable. They begin and they end with no lasting memories made in between. Most days have no impact on the course of a life..."
Alljunk meg egy pillanatra. S megdobbenunk, hogy valoban igy van. Szaladnak, rohannak a napok, evek, s talan egy-ket dolog, ami megmaradt bennunk. Kinek tobb, kinek kevesebb. S van amire jo emlekezni, s van amire nem. Esemenyek tortennek velunk akaratunktol fuggetlenul, s neha kontrolalva. En eppannyira szeretek sodrodni az arral, mint elni a kiszamithatosaggal. Egyik nelkul nem mukodik a masik. Az adventi idoszakban sodrodom, elek  a nappalok s ejszakak varatlan csodaival. S mit csinalok az ev osszes tobbi napjan? :)
Adventet keszitek a rendelkezesemre allo eszkozokbol. Kivul s belul. Mert minden lehetosegem megvan ra. Legalabbis probalkozom. Amig ezen a Foldon elek, addig bizonyosan...
No de valami remarkable...biztos vagyok, hogy sokan hallottatok, olvastatok vagy talan meg is neztetek eme videot, melyet Jamie Oliver pajtasom (birom az urget nagyon :) ) alkotott ama hires hamburger- lanccal kapcsolatban. Eloszor is nezzuk meg ezt a videot. Komolyan. Erdemes.

http://www.youtube.com/watch?v=S9B7im8aQjo

S ezzel ne ertsetek felre. Nem fogok kampanyba kezdeni azzal ami evek ota korulottunk van, s mindenki nagylany meg nagyfiu, hogy eldontse mit visz be a szervezetebe. Szamomra csak egy pont volt az i-re,  eddig sem ettem nagyon, eztan meg foleg nem fogok. Egyreszt azert sem, mert ugyan a kavezo reszlegeben dolgozom eme nagyvallaltnak, de abszolut latom, hogy s mikent keszulnek azok a szendvicsek. S nem vagyok feltetlenul buszke ra, hogy alkalmazott lehetek. De egyenlore ez van. Dolgozni kell valahol. De azert drukkoljatok egy kicsit nekem...beadtam a jelentkezesem s valaszra varok...kavekrol szol a tortenet ott is...de annyira mas!!!!! Addig is kezek csuriba s ne egyetek ilyen kajat sohaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!! (bocsanat, nem hagyhattam ki...)

Na ezt mar szeretem...nyamiiiii ... ez a ket pasi...imadom oket. S addig nem tavozom errol a Foldrol amig nem lesz nekem is olyan konyham, mint Jamie-nek... bellisimooooooooooooooooo!!!!

http://www.youtube.com/watch?v=6P7iCQmc2qo


2013. november 2., szombat

Halloween

Nevezzuk Halloween napjanak, vagy Mindenszenteknek, teny, elsuhantunk oktober honap felett. Oktober. Mondani szoktam, hogy a kedvenc honapom. Benne rejlik az osz, a levelek szines kavalkadja, a hajnali csipos ebredes, a nekem legszebb szinben ragyogo deli napsutes, a delutanok rovidulese, az esti meleg gyertyafenyes lablogatasok, forro teak, s a szuletesnapom is. Igen. Megint egy evvel idosebb lettem. Igazan nem erzem. Soha nem is ereztem. Mit jelent idosebbnek lenni. Reggel felkelek s egy evvel tobbet mutat a szamologep. Ezek mind csak szamok. Tenyek. A teny pedig altalaban rideg, keseru s ezzel egyutt szomoru. Ha rajtam mulna nem is szamolnam. Viszont azt be kell vallanom, hogy nagyon jol esett a sok sok koszontes. Nagyon. S ezt igy is ertsetek. Olyan boldogga tettetek, csupan azzal az egy-egy mondattal, hogy en magam is meglepodtem. Igy ki lennek ehezve a jo szora? Torodesre? Szeretetre? Valoszinuleg. Bar nem panaszkodhatom. Szeretet vesz korul, de ez az ide-oda vandorlas megkarcol kicsit...
Gyengek vagyunk mi emberek, vagyunk a jo szora, mintha anelkul nem is lenne valos ami korul vesz minket. Pedig a legnagyobb erzelmek szavak nelkul elnek, lelegeznek. De persze van amit olykor-olykor ki kell mondani. Izlelgetni, s vigyazva gondozni. Ilyen pl. az otthon. Egyik kedvenc. Talan a legkedvesebb. Mert anelkul semmi nincs. Ha nincs otthonod, nincs melegseg a szivedben. S otthonnak nem egy nagy haznak, egy evek alatt felepitett korakasnak kell lennie. Az otthonnak benned kell lennie. Az otthont te magad epited, ott belul, korakasrol korakasra, porszemrol porszemre. Te kevered az alapot, s te hordod verejtektol gyongyozve a majteros vodrot. De megsugok valamit...otthont epiteni egyedul nem lehet. Az otthonhoz kellenek a tarsak, azok a lelkek akik szeretnek, akik aztan benned elnek tovabb, meg akkor is ha mar fizikailag nincsenek is melletted. Ez valoban egy csoda. S en ma igy gondolok azokra az emberekre, akik segitettek a bennem allo szilard varat felepiteni. Neha neha kiesett egy egy tegla, s tudom, meg ha faj is, meg sok ki fog...de az alap jo helyre lett lerakva. Nem mossa el sem eso, sem vihar, erheti egeto napsutes, s csontig ero fagy. Az alap mindig marad. S fogalmam sincs miert...csak erzem. Ott belul, ahol az otthonnak Lennie kell. Melegen tart, meg akkor is ha kezem mar csontta fazott...Hogy miert van ez igy?
Valoszinuleg odafent igy akartak. Ennyi a valasz, s nem tobb. S ezert orokke halas leszek. Egy picit melankolikus a hangulatom. Sok ember mar nincs mellettem, akik nagyon sokat adtak. Az emberi let nagyon rovid. S neha ugy erzem igazsagtalan. Meg ha tudom s probalom is elfogadni miletet. S halas vagyok minden percert amit itt tolthetek, veluk tolthettem. Amit kaptam toluk. Nagyon sokat. S gyarlo modon, oly sokszor elfelejtem. Pedig csak ezek fontosak ezen a vilagon. Semmi mas. S ezt kivanom nektek is. Hogy gondoljatok orommel elment szeretteitekre. Nevessetek. Meg akkor is ha faj. A halal csak egy allapot. Mar. Eget. Piszkosul. Tudom. Tudjatok. Hogy mi van utana nem tudom, s nem is akarom tudni. Hiszek a Teremtoben, s egy nalam sokkal erosebb halatomban, s eppen ezert tisztelettel s alazattal fordulok mindenhez, amit kaptam s kapok az Elettol. Legyen az egy melegito napsugar, vagy egy barati oleles. De nem szandekozom rovid foldi eletem napjait azzal tolteni, hogy a letem utani eletrol abrandozzam, kepzelodjem.
Szamtalan s mind megannyi embertarsammal talalkoztam, akik eletuk teljes, vagy javareszet azzal toltik, hogy zart szobaban arrol imadkozzanak, hogy majd a Menyorszagba keruljenek. S ne ertsetek felre. Tiszteletem nem szunt meg. De milyen jo lenne, ha csak talalnek egy olyan Szentmiset is, ahol nem arrol kellene hallgatnom, hogy mi lesz velem, ha mar nem leszek, s ezert kell elrebegnem minden reggel egy-egy imaszoveget, hanem arrol orditananak, hogy hogy tanuljunk meg elni, s ertekekkel, szellemi gazdagsaggal teli ELET-et elvezni. Megmutatnak az eltevedt lelkeknek, hogy milyen gyonyoru az elet. S ha a nappalaik valoban minosegi ertekkel lennenek telve, hiszem, hogy este, meg ha nem tudatosan is, de halat rebegnenek, mert ereznek a kulonbseget. S hagyjuk el, hogy mi lesz ha mar nem leszunk. Senki sem jatszhat Istent, mert csak egy van.
Teljesen megvagyok gyozodve arrol peldaul, hogy Jezus szeretett elni. Olvassatok el a Biblia ezen reszet, s nyilvanvalo lesz szamotokra is. Imadta azt, amit csinalt, mert teljes megyozodessel hitt benne. S ez a titok kulcsa. Hogy talalja meg mindenki s tegyen is meg erte mindent, meg ha vert izzad is, hogy mivelje is azt, amit igazan szeretne. Ha igy eled az eleted, akkor, ha menni kell, nem lesz kerdes benned. S ha ilyen emberek mennek el korulotted, akkor az egeszseges szomorusag, s emberi hianyerzeten kivul nem lehet egyeb benned. Szerencsesnek mondhatom magam. Nem egy ilyen lelek volt korulottem. S rajuk nem csak a mai napon emlekezem.




Ok orokke az otthonomban melegitenek...



2013. október 14., hétfő

Fall...


"...A legjobb módja, hogy megmutasd valakinek, mennyire szereted, nem az, ha valamit teszel érte, hanem az, ha hallgatsz rá..."

Oke, elismerem kicsit weird a multkori bejegyzesem utan ezzel kezdeni. De hat en orok "nem felado" vagyok s az is igaz, hogy ma megtalalt ez a mondat. Nagyon megfogott. Michael Card-tol szarmazik. Tole olvastam par evvel ezelott a Homokfirkak c. konyvet, erdemes atfurni magunkat rajta, sok bolcsesseg olvashato ki a sorokbol, s csak kepzeletunk szab hatart, hogy ebbol mit hasznositunk s alkalmazunk a sajat eletunkben.
De csak egy picit alljatok meg, s gondolkozzatok el, vajon nektek mit jelent ez az egy mondat...vannak e korulotted olyan emberek, akar egy is, akire igazan hallgatsz? Figyelsz? Egyaltalan mit jelent neked az, hogy figyelni? Nem olyan konnyu am...szerintem. En azt hittem egesz jo megfigyelo vagyok egeszen addig, amig nem talalkoztam egy nalam sokkal jobban hallgatoval. Ehhez az amugy nagyon egyszeru dologhoz rengeteg energia kell. Miert is? Mert teljesen felre kell tenni magadat. Ez nem rolad szol. Egyetlen egy percig sem. Hanem a masikrol. S erre valljuk be, nagyon ritkan  vagyunk kepesek. Felretenni magunkat, letunket, s csak egyszeruen csak a masikert, a masikkal, a masikban elni. Wow...most megborzongtam s vigyorgok mint a tejbetok. Mert ez olyan jo nem? Ha talaltal egy lelket, akiert kepes vagy? Aki kihozza ezt beloled? Ez ajandek. S ha meg nem talaltad meg, addig pedig tessek egy picit tudatosan figyelni a korulotted levo emberekre. Jokra, rosszakra. Hidd el, rengeteget fogsz tanulni toluk. De ehhez csend kell. Meg nyugalom. Benned. Amig ez nincs, ne is probalkozz, csunya eroltetett menet lesz. Egyebkent ez szerintem a meditacio egyik nagyon fontos eleme. Nekem. De ehhez az is szuksegeltetik, hogy magaddal vegezz. Mert csak az tud odafigyelni a masikra aki elengedte mar onmagat...no feldobtam a lecket ugye? :)
Egyebkent ahogy a bejegyzesem cimeben is utaltam, itt van az osz itt van ujra. A fenti kepek reggel nappalim ablakabol -ban keszultek. Bevallom, fozni imadok, tudok is. De sutni annal pocsekabban. Egeszen a tegnapi napig. Miert is? Hat tortenetesen azert, mert a fozest en soha nem recept alapjan vegzem. Kreativan. Amit ugy gondolok jo lehet egymas mellett azt osszefozom-sutom, izles szerint fuszerezem s az esetek nagyon nagy tobbsegeben ures tanyer s jollakott buffik a jutalmam. Jo is ez. Meg mondjuk en inkabb "sos szaju" vagyok mint "edes", ezzel azt akartam mondani, hogy ketszer nyulok egy falat zsiros kenyerert hagymaval mint egy darab sutiert, de idorol idore probalkozom. S mindig valami rosszul sul el. Eleg, vagy tul edes lesz vagy nem all ossze vagy csak egyszeruen nem jo az ize. Ettol csak egyeduli tiramisum a kivetel, de azt ugye nem kell sutni csak osszekeverni erzessel s zsipsz zsupsz. No de rajottem, hogy miert is van ez...hat azert az eg szerelmere mert itt sem szamoltam ki az eloirt adagokat, csak ugy hozzaadtam lisztet, meg cukrot meg tobb vagy kevesebb tojast, hat jo hogy nem allt ossze. Mert utalom, ha megmondjak hogy mit kell beletenni. Hat tegnap megsutottem az elso igazi almas pitemet. Erot vettem magamon, s mindent kimertem. Vettem egy jo kis konyhai merleget, szuperul mutatja dekara pontosan mi mennyi. Osszekevertem, lereszeltem, (oke, raktam bele keseru csoki darabokat mert hat azert kellett valami ujitas is...:) ) s jelentem, mennyei lett. Most is azt majszolom, mar csak ketto szelet van. Olyan finom a tejes teammal...s az olvadt csokidarab a fahejas almaval...neha nem is olyan rossz betartani a szabalyokat...nem de bar??? Boldog, szepseges oszt!!! Lassan itt a tokfaragas idoszaka!!!!

2013. október 12., szombat

Oszinte vallomas...

"...ha mennel a hideg szelben,
a reten at, a reten at,
rad adman kockas takarom,
oleljen at, oleljen at!
S ha korulzugna sors - vihar
remsegesen, remsegesen:
szivemben volna hazad,
oszd meg velem, oszd meg velem..."  /Robert Burns - Weores Sandor f. /

Egy evekkel ezelotti Nok Lapja Magazin bevezeto verse volt. Akkor kiteptem s az a kis papirfecni azota is naplom elso oldalan ficeg. Szeretem nagyon. Olyan belulrol szol. Megerint, simogat, betakar. Keruli a hangos szot. Akkoriban ugy emlekszem mas volt a gondolatomban. Ilyen az elet. Tobbszor is szeretunk. Biztos van aki csak egyszer szeret, ugy igazan, mint a mesekben, vagy a puncsos amerikai filmekben. A nagy O. Ne feljetek, nem fogom most feltenni a nagy (N A G Y) kerdest, vajon letezik e, mert bizony akkor hosszadalmas ertekezesbe bocsajtkozhatnank. En inkabb gondolom, hogy az elso "igazi" szerelem, mindig is artatlan szelidsegevel, az uj felfedezesenek s megtapasztalasanak varazsaval valoban kulonleges, utana semmi hozza sem hasonlithato. Mert ami utana jon, az lehet jobb, erosebb, szenvedelyesebb, tapasztaltabb vagy eppen borzalmasabb, de: egyszeruen csak M à S!
Azt hiszem en szerelmes tipus vagyok. Bele tudok szeretni egy konyvbe is akarcsak egy zenedarabba. Totalis extazisba tudok kerulni, ha valami szamomra uj, ertekes dolgot fedezek fel. Ez jobbara valami uj film, vagy zene vagy konyv vagy hely. Vagy egy uj sajt. Hm...szerintem sajtfuggo vagyok. Borzalmas. De komolyan. El tudok pusztitani tobb dkg (de tenyleg tobbet...mas helyeken mar kg nak nevezik...) s utana csodalkozom, hogy jeee ugy nezek ki mint egy tinedzser. Mert hogy tiszta ragya lesz a fejem tole...
Oke.  Unalmas dolgok. Tudom. Szemelyekbe is tudok szerelmes lenni akar egy-egy napra is. Akikkel aztan lehet soha nem is talalkozom, vagy csak egy kedves ismeros lesz beloluk. Szerelmes vagyok a barataimba is, az igaziakba, akik neha szavak nelkul is ertenek. Viszont nem vagyok biztos abban, hogy tudom mi az, valojaban szeretni. S szerintem ezen ti magatok sem fogtok nagyon meglepodni. Az igazak nem. Mert ok tudjak mirol beszelek.
Egyre jobban ugy erzem, hogy a parkapcsolat, vagy hazassag nevezzuk barminek, az egy dontes kerdese. Elhatarozom, hogy tudok emellett az ember mellett elni vagy sem. Juujjj tudom ez szornyen hangzik. Olyan, mintha bemennenk egy boltba, kivalasztanank a nekunk legjobban tetszo akarmit is, hazavinnek, elolvasnank a hasznalati utmutatot, jol megtanulnank s minden okes is. Azert nem igy van ez...de abban hiszek, hogy eletunk 99%-ban azon all, hogy mit hatarozunk el fejben. A maradek 1 pedig odafent dol el. Ahogy a kicsiny gyermek is rajon, ha nem sir, hisztizik, akkor kedvesebbek lesznek vele. S egy ido utan tudatos osztonbol ( tudom ez egy kicsit ellentmondasos szoosszetetel) teszi, ami jo neki. Aztan felnovunk s rajovunk, hogy micsoda szuper, onallo akarattal rendelkezunk, s senki nem mondja meg mit kell csinalni, az ut elottunk, ures, s csak mi gyalogolunk rajta egeszen addig amig fel nem tori az apro kavics a labunkat s zsupsz, egy kis dombra lecsucsulunk. S elgondolkozunk, hogy akarjuk e igy tovabbfolytatni ezt az Eletnek nevezett valamit.
En peldaul nem gyujtok ugy igazan semmit. Konyvem sok van, meg fenykepek, foleg masokrol, magamrol nagyon keves. Ami nem kell, gondolkozas nelkul kidobom. Hogy miert irom ezt? Neha felduhit, hogy eletek mennek el azzal, hogy penz utan, abrandok utan futunk. Bar valoszinuleg, ha nem lennenek ilyen emberek, akkor lehet en sem eszmelnek ra, hogy ez nekem nem kell, de szerintem tul sokan vannak. Penz, penz, penz. Aztan meg szerelem, mindig jobb s szebb. Aztan ugy is rajovunk, hogy a legelso volt a legszebb, s a legjobb. Murphy. A lenyeg, elegedetlen emberek. Sok elegedetlen ember. Ebben a helyzetben valoban ember legyen a talpan aki maskent akar elni. Meg ha bennunk is van a hajlam, nagy ero kell hozza. Konnyu elveszni ebben az aradatban. Az a fajta hit kell hozza, ami csak keveseknek adatik.
En nem tudom, hogy mi a szeretet. Evek ota, ahogy az angol mondja "pretending" vagyis szinlelem, hogy mi is lehet. Figyeltem kapcsolatokat, amiket szepnek s igaznak talaltam, s probaltam tanulni beloluk. De egyikuk sem tudott hasznalhato kezikonyvet adni, mert valami odabent hianyzik. Azt, hiszem ez valahol ott, a megszuletesnel elveszett. Feldmar Andras ir okosat errol, bar nem tudom, ferfi letere, hogy irhat arrol, hogy s mit keres s talal egy anya a csecsemojeben, bar gondolom mindinkabb, mint csecsemo mivoltabol szemlelte a dolgokat. Leven, hogy o is volt egyszer, s o is keresett valamit az anyjaban, s hogy megtalalta e, s mi megtalaltuk e, azt soha nem tudjuk meg.
En semmit nem kaptam. Ez a nagy helyzet. Sem szeretetet, sem gyuloletet. Regebben, sokszor ereztem haragot, hogy legalabb gyulolt volna az anyam, vagy vert volna vagy mit tom en. De nem tette. Mindenki massal igen, de velem nem. Teljes mertekben ignoralt, s ennek okara bevallom nem jottem ra. Olyan volt, mintha nem is leteztem volna szamara. Mint egy megturt butordarab, vagy kutya, bar meg az sem, mert a kerti csirkenek nagyobb erzelmi odaadast nyujtott, amikor levagta a nyakat, mint nekem. Barmit csinaltam, erzelem nelkul maradt. Igy nagyon koran megtanultam, hogy a tetteimert csak en vagyok a felelos. Ha valamire jutni akarok az eletben, akkor tanulnom kell az iskolaban, s igy tovabb. A tobbit nagyjabol tudjatok. Megtanultam mindent, ami erdekelt, s mivel baratok, fiuk nem kotottek le az idomet, igy minden energiamat azokra a dolgokra forditottam, amik orommel, elegedettseggel toltottek. De a szeretet hianyzott az eletembol. Mint os-alaperzelem, hianyzott-hianyzik belolem. Az anyam nem taplalta belem. Emlekszem, mielott kiutaztam Londonba, meglatogattam ot. Tobb, mint 10 ev utan lattuk egymast ujra. Szemtol szemben. Ugy fogadott, mint egy regi szomszedot, ismerost, akit lattunk nap mint nap, de fogalmunk sincs ki s micsoda. Beszelt magarol, a velt vagy valos nyomorarol, bevallom nem emlekszem. Kis videki lakaba belepve nem tudtam levenni szemem a falakrol, az iroasztalara kitett kepekrol. Melyek egyiken sem szerepeltem. Mielott leutaztam hozza, felhivtam az intezmenyt, ahol tartozkodott, s fel oran keresztul kellett magyarazkodnom, hogy ki is vagyok, mert nem tudtak, hogy letezem. Lanya??? A K...? nem az Agnes. Sajnalom, errol nem tudtunk. Hat igy van ez. O maga nem is magyarazkodott. Annyit mondott, mikor eszrevette, hogy csendben bamulom a kepeket, hogy "rolad nincsen egy se. Valoszinuleg mert nincs is szukseg ra."
Most ne hogy azt higyjetek, hogy depressziosan emlekezem. Nem. Csak szerettem volna, ha kicsit megertitek miert irom, hogy nem ismerem a szeretetet.
Jott az eletembe a "szerelem" is, de nem volt konnyu. Szeretni. Nem is sikerult. Megbuktam belole. Utana is. Meg jo parszor. Most nem tudom hol allok...az erzest mar nem keresem, mert tudom, hogy nincs. Amit nem ultettunk el, az nem gyokeredzik ki. Mar nem kesergek, hogy mi volt, mert ahogy jeleztem fentebb, rovid az elet ehhez. Nekem nem kell vagyon, s egyebek, en elni szeretek. De azt nagyon. S megtanultam, hogy hogy lehet ezt a helyzetet is elfogadni, s egyutt elni. Dontes kerdese ez is. Ez most tudom nagyon furan hangzik attol a leanyzotol, aki olyan szinesen s erzelmekkel telve lat egy sajtdarabot is. S az is lehet, hogy az Elet megvedett, mert ha tudnam, mi a szeretet, lehet egy pillanat alatt szetrobbannek s elparolognek a mindensegben. Nem tudom, s bevallom nem is erdekel.
S lehet kegyetlenul fog hangzani, de ugy ahogy megvalltam targyaktol, ugy valltam meg minden erzelmi tores nelkul emberektol is az eletemben. Bantani senkit nem allt szandekomban, s hiszem, hogy nem is tettem. De nem bantam meg semmit. Most viszont nagy dontes elott allok. Azt mar helyre hozni nem tudom ami velem tortent. De a jovobeli gyermekeim eletenek felelossege nagy sullyal nyomodik ram...merjem e...legyek e onzo...talaltam szamukra egy lelket, aki ugy tunik tudja, s erti is mi a szeretet. Leven, hogy en ezt nem tudom, igy megtanultam elegedetten elni mellette, s addig igy is lesz, amig o is igy szeretne. De vajon merhetem e...elinditani valaki(k)nek a sorsat, egy piciny leleket, amikor a kerdesekre egy nagy ures feketeseg bennem a valasz? Vagy merjek hinni a csodaban? Hogy egyutt, kozosen kepesek leszunk megtanulni, hogy mit is jelent ebben a felfordult vilagban valoban szeretni...

http://www.youtube.com/watch?v=ALttXQ-7BX0

2013. október 2., szerda

Fish o filet

Eloszor is bocsanat, de nincsen - jelenleg - magyar billentyuzetem, azert nem hiszem, hogy problemat fog okozni kibogyoreszni (ahhh ez kezd tetszeni) szavaimat.
Jelentem, mai naptol dolgozom. Ahahahaha azt sem gondoltam volna, hogy magam korul kettot pordulve olyan boldogan rohanok ki abbol a bizonyos gyors etteremlancbol, ahova egyebkent, mint vasarlo csak nagy ritkan tevedek be. De most jelenleg ezt hozta, vagy dobta a sors...mindenesetre en boldog vagyok. Penteken kezdek hivatalosan. Mondjuk a fish o filet (ami amugy filet o fish csak en mondom igy) nagyon szeretem...nagyon is. :)
Egyebkent sokat gondolkozom (halljatok a dorgest mi...) mostanaban, hogy vannak, akik tanultak egy-egy szakmat, s abban dolgoznak eletuk vegeig. Jo nekik. Amennyiben szeretik s elegedettseggel tolti el oket mindennapi cselekedetuk. En valahogy soha nem vonzodtam igazan sokaig egy szakma irant sem. Szerettem en nagyon koran apolono is lenni, de aztan miutan rajottem, hogy irtozom a vertol, igy ugy dontottem meg se...Bolcs. Aztan szerettem volna tortenelem tanar is lenni, meg akartam igazi katona is lenni, haboruba menni, lovoldozni. Veszelyes esemenyeken resztvenni, aztan egy darabig kikottem egy-egy iroasztal mellettem s tologattam papirokat. Lediplomaztam. S mire a kezemben lett a papir jol elmentem pudingfoldre kavetfozni. Roviden ennyi. Kihagytam, hogy ehezo gyerekeket is akartam etetni Afrikaban. S Amerikaban farmon is szerettem volna elni meg egy darabig szineszno is szerettem volna lenni. Talan ez az egy amit hellyel kozzel, jol s rosszul de mindennap vegzem. Szineszkedes az elet. De komolyra forditva a szot, igazabol nekem mindegy, hogy hol vagyok, ha az a hol elegedette tesz. S ezt ersetek igy. Ez egy nagy ajandek. Amiert halas vagyok. Persze azert nekem is van limit-em. Ha nem varnak tolem tobbet, mint amit tudok adni, akkor tokeletesen elvagyok. Ledolgozom a napi 6-8 oramat, s utana senki nem keri szamon tolem, hogy mivel toltom az idomet. S hogy takarit az ember, vagy kavet foz, felfogas kerdese. Az operaban nem kerdezi meg senki, hogy mibol vettem a jegyemet. Buta emberek kategorizalnak. Bolcs ember buszke arra, amit csinal.
S a piszkos anyagiak. Valoszinuleg engem nem nagyon fogtok milliomoskent latni, mert nem is akarok az lenni. Nem allna jol. Viszont ha akarjuk mindig van. Persze konnyen beszelek, mert nekem se fiam se borjam. De ebbe most ne menjunk bele. Ez felelosseg kerdese. Mindenkinek annyit kell emelnie, amennyit elbir a hata. S ezt nagy felelosseggel kell megtenni. De ha igy teszi, akkor nem lehet gond. Mert akarhanyan is vannak, a hat soha nem fog megdolni...Hiszem, hogy ertettek gondolatom...hittel s szeretettel hegyeket lehet mozgatni, ahogy egy kedves cimboram mondta, s mily igaz. Csak a hitet s a szeretet kell megtalalnunk magunkban.
No de nagyroptu szavak el...hess...boldog oktobert! Imadom. Az en honapom. Az en szineim. Mostansag sokat setalok, kedvenc pajtasom lett a nordic walking botom. Szuper sport. Leven, hogy nem szeretek futni, probaltam mindenfelekepp de nem megy. S nem szeretek eroltetni semmit, hoskent bebizonyitani, hogy megy ez nekem, meg akkor is ha esetleg kozben megszeretnem. Jobban szeretem, ha valami az elejetol kezdve jo erzessel tolt el. No ez a sport az. Szuper. S ugy suhanok, sokszor gyorsabba, mint a futok, de ennek pont az a lenyege, hogy egyik labunknak mindig a talajon kell lenni. Nagyon gyors menetelest lehet elerni, ha az emberlanya helyesen hasznalja a testet s a botokat. A botok a sebesseg fokozasaban, s a testtartas helyes megleteben adnak segitseget. (bocsanat, ha nem vagyok szakszeru, a neten hasznos cikkeket lehet talalni ez ugyben) Egyenes derekkal, arccal elorenezve, helyes bemelegites utan mar rohatjuk is a koroket, vagy ahogy en teszem az erdoben-parkban az utat. Nem hallgatok zenet kozben, mert valahol ez egy mely koncentracio s meditacio is egyben. Bevallom a 15-20. perc kozeleben nem gondolok semmire csak elvezem a levelegot, a szineket, a testemet, ahogy egyutt mozog a termeszettel. Csodalatos erzes. S bizony, aki nincs hozzaszokva a rendszeres sporthoz, annak utana popsifajassal, karizom, hasizomlazzal kell szamolnia. A lab talan nem fog fajni, mert ha helyesen csinaltuk, akkor nem kell, hogy izomlaz legyen benne, de nekem az elso par alkalom utan legfokepp a karizmomban lett nagy vihar, de alakul ez. Mellette kis joga, kis pilates reggelenkent, s a test, szellem felfrissulve indul munkaba.


Nagyon szep oszunk van. S imadom a fekete teat tejjel...finom spekulatius kekszet majszolva melle...Boldog oktobert!

... kerdezted mar magadtol, hogy mire vagysz?
onnan belulrol...a szived legmelyerol...
csak onnan erdemes.
az szol hozzad tisztan, oszinten.
benne soha nem csalodsz!
en megkerdeztem.
valaszolt.
s kivanom neked az egyszeru melyseget.
hogy egy szelet kenyer, s edes alma eleg legyen.
s legyen kire varni oszi csipos ejszakan.
s kire  varunk atoleljen, szivbol, igazan.
Egyszeruseget. Nemesseget.
Semmi mast nem kivanok.
Amig megerted. Addig en mosolyogva kivarok...


2013. szeptember 13., péntek

Herzlich Willkommen!

Immáron második 7végénket fogjuk Németország nyugati szívében eltölteni. Lassan, olykor gyorsan telik múlik az idő, tegnap még piros emeletes buszok, ma már színes villamosok hangjára ébredek. Ígértem, s bizony nagy szeretettel meg is osztom Veletek, mi minden csodadolog történt velünk eme röpke két hét alatt.
Vasárnap abszolút a szó szoros értelemben "hulla" fáradtan dőltünk a repülőgép ülései közé, s bizony szinte semmire sem emlékszem az egy órás útból, cask hogy már mondják is, herzlich willkommen in Düsseldorf...Ugyanis az utolsó napok lázas esti pub-os beszélgetésekből, vacsorákból álltak. Amiért hálásak is vagyunk, hiszen oly sok ember szeretett volna látni Bennünket így utóljára (nem mintha olyan messze költöznénk :) herzlich willkommen for everybody anytime :) ) s bizony még így sem sikerült mindenkivel összehozni a randit, de alvási óráink száma úgy 4-5-re tehetőek a 4-5 nap magasságát nézve. Bizony. S már csak vonszolni tudtam magma s belevetni ágyikómba "A" hotelben, aminek egyébiránt is valami ilyesmi volt a neve, "A hotel". Egy kis szundi után nyakunkba vettük a várost, s bizony meglepődve, de annál nagyobb örömmel tapasztaltuk, hogy a németek tiszteletben tartják a vasárnapot, így szinte minden üzlet, bolt zárva csodálkozott új városlakóira. Így igazából csak sétáltunk, s természetesen egy hangulatos kis étteremben elfogyasztottuk első vacsoránkat, ami ugyan nem egy nagy frankfurti kolbász lett, mindinkább egy nagyon finom olasz pizza. Ugyanis ráleltünk a belvárosban egy hangulatos utcára, ahol olasz, spanyol, brazil s portugal éttermek követték egymást, s az olasz nemzetiségű pincérrel kedves beszélgetésbe keveredve máris informálódni tudtunk lakásárakról, kerületekről, emberekről. De egyébként ezt megelőzve el kell meséljek nektek egy nagyon példaértékű történetet, ami a reptérre megérkezve történt velünk. Ha az ember azt gondolná, hogy társai nem figyelnek, s önzőek, akkor csak erre kell gondolni. Düsseldorfnak két reptere van. A központi reptér, a harmadik legnagyobb légiforgalmat lebonyolító az országban, Berlin s Frankfurt után, 15 (bizony) azaz tizenöt perc alatt be lehet érni a belvárosba a vonattal. Természetesen mi nem erre a reptérre érkeztünk, mi a D-Hahn airport-ra érkeztünk, s nagyban javaslom, hogy azért mert valami olcsó, nem biztos, hogy jó is. Mi ugyan azért választottuk az erre a reptérre érkező légitársaságot, mert kedvezményünk volt, de bizony az elkerülte a figyelmünket, hogy alapesetben több mint egy óra az út a belvárosig, vasárnap pedig akár 4 óra is lehet. Ugyanis amikor megérkeztünk, akkor már nem tudtunk felszállni a reptér s a vonatpályaudvar között közlekedő buszra, így a következő pontosan 2 óra múlva akart volna jönni. Ha egy nagyon kedves spanyol úriember, halván hogy mi angolul beszélünk oda nem jot volna hozzánk, s megkérdezte, hogy mit szólnánk ahhoz, ha közösen bérelnénk egy taxit a pályaudvarig, s neki diákjegye van a 12 perccel később induló vonatra, ami annyit jelent, hogy ha elérjük, akkor vasárnap lévén ő s még két "felnőtt" vele ingyen beutazhat a városba ??? no akkor ott ragadunk órákig.
 No persze hogy igent mondtunk, beugrottunk egy taxiba, 11 perc alatt ott is voltunk az állomáson, s olyan Ágisan a táskámat lengetve: stop! Halt! We are coming!!!!!!!!! ordítással pont, de tényleg pont elértük a vonatot. Egy kis csönd követte eme pillanatokat, de aztán szóbaelegyedtünk spanyol barátunkkal, aki elmesélte, hogy egy évre jött tanulni ebbe a városba, egy ismerősét volt meglátogatni Londonban. Nem beszéli a nyelvet, de reméli, hogy megtanulja. Másodállásként egy nemzetközi cégnél dolgozik, (aminek a címét meg is adta nekem, de sajnos csak diákokat vesznek fel, mindenesetre köszönet érte) s szeret itt lenni. Ugyan elmondta, hogy ezt a gyors taxi-vonatelérést egy némettel nem igazán tette volna meg, mert hogy ők nagyon megfontoltak, nem igazán spontánok (ebben van valami) de látta, hogy mi nem idevalósiak vagyunk, így gondolta tudunk egymáson segíteni. S milyen jól is tette. Köszönet s hála érte.
No eme kis szösszenet után visszatérve a 7köznapokra. A lakáskeresés picit képlékeny volt, no nem azért mert hogy nem lennének, hanem azért mert a németek bizony valóban alaposak. Munkaszerződés hiányában (sokszor akár 6 hónapot is le kell igazolni nekik) nem igazán szeretnék odaadni azt a lakáskulcsot. Viszont pl. bankszámlát nyitni lakcím nélkül nem lehet. Munkahelyhez be kell jelentkezni a körzeti hivatalba, de ott hogy regisztráljanak címünknek kell lenni. Szóval ez egy picit komplikáltabb, mint anno Londonban volt, így az első nap gondterhelten néztünk a jövő elé, de valóban csak picit. Azért felkészültünk mi mindenre. Hétfőn a másik felem ment a munkahelyére, ott megtudta, hogy átveszik, természetesen, de szükségük van a címre, meg a mindenre. Hazafelé bandukolva az egyik ház ablakából zu vermieten feliratot láttunk, s azonnal tárcsázva a számot egy kedves öregúr kapásból mutatott 3 lakást (úgy vélem a fél utca az ő birtokában van) s kedden kifizetve a kaukciót, a kulccsal a kezünkben vigyorogva bandukoltunk kijelentkezni a hotelból.
A lakás teljesen üres, itt általában úgy adják ki őket. Így jelenleg egy matraccal, s azóta beszerzett asztallal, két székkel s egy csudi kanapéval büszkélkedünk. Ami nekem nagyon tetszik, hogy itt rengeteg használtbútorkereskedő van, s valóban jutányos áron lehet egészen jó állapotban lévő darabokra szert tenni. A két hét alatt be is jártunk szinte minden kerületet, feltérképezve őket, s bizony a kanapénk is egy ilyen körút kapcsán került birtokunkba nagyon szuper áron. A többi pedig majd jön magától. Kreativitásom kezd beindulni, s el sem tudom nektek mondani, hogy mennyire élvezem a több, mint 3 év szobában lakás után eme lakás tisztaságát, csendjét. Mindent. Semmi különleges nincs benne, egy öreg bérlakás 4-ik emeletén lévő 60nm-es lakás. Két hatalmas szobával, nagy ablakokkal, s egy erkéllyel. De nekem ez maga a paradicsom. S szépen lassan megtelik élettel, apró kiegészítőkkel. Karácsonyra szuper lesz! Gyertek s nézzétek meg saját szemetekkel! Mindenkit szeretettel várok!
Így telnek az első napok. Most már elkezdtem állást is keresni. Ilyen sem volt még soha az életemben, hogy nem kellett azonnal találni s így elvállalni bármit. Szerencsére a jó sorsom egy kis időre a hátam mögött áll, de természetesen nem ültem le. Ma már voltam egy állásinterview-n. Mivel a németet még akadozva, s nehézkesen beszélem, ezért úgy gondoltam az angolom miatt olyan lehetőségek után nézek, ahol ezt hasznosítani is tudom. Így beadtam a jelentkezésem egy légitársasághoz, mint az a bizonyos légiutaskísérő. :) S bizony ma nagyon jó napom volt. Felvettek. De én nemet mondtam. :) Hogy miért az többlépcsős. Egyrészt 6 hétre Berlinbe kellett volna utaznom egy tréningre, persze ez később megtérült volna, de nekem ez most nem megoldás, így azt mondtam, köszönöm, nem. De ez a nap egy nagyon nagy megerősítés volt, s szükségem is volt rá.
Lévén, hogy németül még csak pötyögök, így angolul kezdtem el beszélni, s bizony meg kell, hogy mondjam, hogy nagyon hálás vagyok azért a 3 évért, amit Londonban töltöttem. Mindenért. A nyelvért. A tapasztalatokért. Az emberekkel való kapcsolatért. A soha el nem fogyó hitért. Hogy semi sem lehetetlen. Itt, ma ezek között a jobbára fiatal leanyzók s fiúk között egy picit talán idősnek éreztem magam, bár említvén életkorom nem akartak nekem hinni. (ez azért jól esik ám) De az egész hozzáállás a munkához, ahogy beszélünk dolgokról, annyira látszott, hogy egy picit más vagyok...s itt ne értsetek félre, nem a nagyságomat szeretném szinesíteni. Biztos vagyok benne, hogy sok huszonéves jobban beszélt angolul s műveltebb is volt mint én, de a szituációs gyakorlatokban nyújtott spontán válaszaim, s szünetben folytatott röved beszélgetések megerősítettek egy picit magamban. Igenis megérte az eltöltött idő pudingföldön. Már megint többet kaptam, mint amit érdemelnék...
 S ez kellett, köszönet érte. Talán London egy fajta előképzés volt, ami után minden sokkal tisztábbnak (a szó szoros értelemben is :) ) tűnik itt, de valószínűleg én magam is egy kicserélt ember vagyok. Egyik kedves fiúval folytatott eszmecserém megerősített abban, hogy a németek abszolut nem mozdulnak szívesen az országukból. Beszélik az idegennyelveket, nagyon is magas szinten, képzettek is, de pl. az amit én-mi csináltunk, csinálunk, hogy egyik napról a másikra költözzenek el egy másik országba, hotelban lakjanak s kezdjenek előlröl mindent, ez csoda számba megy náluk. De meg is lehet őket érteni. Közös nevezőre jutottunk, miszerint is nekik nincs szükségük elmenni. Mindenük megvan, így csak az igazán kalandos német pajtás utazgat, a többség marad, akár egész életében egy városban, faluban.
Valahogy így telnek a csendes napok. Jó itt. Szerdán megyek megint egy állásinterview-ra. Tessék gondolni rám. S közben tanulom a nyelvet, bútort újítok fel, készülök az őszre (holnap herbst festival!!!!) s egyre közelebb kerülök álmaimhoz, melyért igazán hálás vagyok. Vigyázzatok egymásra. Sok sok szeretettel gondolok rátok!

2013. augusztus 24., szombat

Dharmacsakra

Dharmacsakra, avagy "Dharma kereke", a nemes nyolcrétű ösvényt jelképezi. A napokban kicsit elmélyültem a buddhizmus, mint filozófiai világnézet bugyraiban, így választódott mai bejegyzésem címe.
Nem gondolom, hogy én lennék a következő szerzetes, márcsak hóbortos s sokszor kiszámíthatatlan létem miatt sem. De a meditáció, a csend hatalma, a bölcsesség szelíd felismerésének moraja tudattalanul s lassan lassan tudatosan is vágyott részét képezi életemnek. Még akkor is, ha a vágy, mint olyan egy elhívatott buddhistanak pont, hogy a kisértést jelenti. S itt találkoztam az első lépcsővel, ami ellenszegülést váltott ki belőlem.
Buddha szerint nagyon fontos a négy nemes igazság belátása.
A lét szenvedés, a szenvedések oka a vágyban rejlik, a vágyak megszüntetése a szenvedést is megszünteti.
Tömören, s velősen.
Akkor én megbuktam. Engem jobbára a vágyaim vezetnek s hajtanak előre. Szenvedélyes emberként lételemem megélni, megérezni, megízlelni a dolgokat körülöttem. S még akkor is, ha mogyorónyi agyammal tapogatom én, vajon Buddha mit is szeretett volna tanítani, hogy a sok helytelen vágy, ami erőszakot, kegyetlenséget s ezzel együtt szenvedést, szomorúságot s feketeséget hoz a világra, jobb ha kiöljük magunkból, mint erővel tápláljuk azt, igaz s valós. De ezzel együtt bennem kérdéseket szült.
Vajon nem sebezhetőségünket akarjuk ezzel megszüntetni? Ha nincs vágy, nincs csalódás. Ha nincs csalódás, nem sebződünk meg. Ha egyre jobban sebezhetetlenekké képezzük magunkat, egyre kevesebb fájdalmat érzünk. Ennyire egyszerű lenne? Bizonyára nem.
Véleményem szerint mindezzel együtt az örömet, az elégedettség érzését, a szenvedélyt is kiöljük magunkból. Szerintem. Persze hiszem, hogy ha pár hónapra bevonulnék egy kolostorba, bizonyára javamra szolgálna, mint káromra, s a kérdéseimre is választ kapnék más megvilágításból, de én abszolut nem azon szeretnék dolgozni, hogy megszüntessem a vágyaim. S a szenvedést sem akarom elkerülni. Ezzel kapcsolatban figyelmetekbe ajánlom ezt a nagyon hasznos kis előadást, melyet a napokban sikerült meghallgatnom. Amellett, hogy megszerettem ezt a hölgyet, angyali pofa, nagyon tetszik ahogy beszél. Itten is lenne az előadás.
http://www.ted.com/talks/brene_brown_on_vulnerability.html

A sebezhetőségről beszél. Arról, amitől olyan sokan félünk. Az élet bármely területén. Ha valami fáj, az nem jó. A fizikai fájdalmat így-úgy orvosolni tudjuk. Borogatások s kenőcsök ezreit találjuk egy egy horzsolásra. De mi a helyzet ott belül? Ha odament ég, mar, hogy a mellkasodat széttépnéd, mert a fájdalom gombocként nyomul felfelé s elhomályosít minden épértelmű gondolatot? Igen. Ilyenkor valóban jó Buddha-nak lenni. Hogy megtanuljuk a technikát, mellyel a haragos tengert is lecsillapíthatjuk, anélkül hogy Jézust játszanánk. Az, hogy kerüljük a rosszat, ezzel egyetértek. Az, hogy behunyjuk a szemünket, s arra hivatkozva, rövid az élet, figyelmen kívül hagyjuk, a rossz létezik, s körülöttünk lebeg, nem értek egyet.
Az, hogy tartózkodjunk a hazugságtól s mások bántásától, követőnek vallom magam, de attól, hogy ne halljuk meg a másik rosszindulatát s kegyetlenségét, attól hányingerem lesz. S folytathatnám. De ezek a dolgok mind mind fájdalmat okoznak. Kiállni sokszor csak magunkért, hinni valamiben, ami a másiknak elképzelhetetlen, az bizony sok sok fájdalmat cipel az úton. De ezek a tövisek adnak értelmet az útnak. S az a képességünk, hogy emberek vagyunk, azt teszi lehetővé, hogy a tövist nem csak szúrásra, hanem kaparásra is használhatjuk. Lekaparhatjuk vele az évek, évtizedek alatt ránkrakódott megszokások okozta tévhitet. Lenyúzhatjuk vele az örökös rosszindulatot, az önzőségünk, hogy csak mi létezünk s senki más.
Azt mondják, hogy a bölcsesség korral jár. Van benne némi igazság, de szerintem ezt sokan félreértelmezik. Azt hiszik, azzal, hogy idősebbek lesznek, s jobban "kezelik" az őket ért fájdalmakat, saját maguknak hazudnak. Az évek során nem a fájdalmat tanulták meg kezelni, hanem azt elviselni. A maguk köré húzott sebezhetetlenség védőfala olymértékűre dagadt, hogy sokan már nem is érzik. Kiegyensúlyozottnak s nyugodtnak tűnnek. De számomra ez hazugság. Mert ami fáj az fáj. A gyermek toporzékol, üvölt ha bántják. A felnőtt tűr, s elvisel. A gyermek hangosan felnevet, ha valami tetszik neki. A felnőtt pedig még mosolyogni is elfelejt, ha valami mókásat lát s megnézi az étteremben mellette hangosan felnevető egyént, hogy vajon miért nyerít s zavarja meg az ő csendes szeánszát.
Ahelyett, hogy ha fáj, elmenne egy elhagyatott helyre, s kiüvöltené magából a fájdalmát, sírna, toporzékolna, meggyászolná ami érte, ahelyett elnyomja, s rávetíti a mellette élőkre. Ez nem helyes. S egyre több Mr. Spock jön létre, aki választja a Vulcan létet. (StarTrek, Mr. Spock, félig human félig vulcan, vagyis az érzés, mint olyan nem létezik, minden a logikán alapszik)
Tehát mindent gondolataink határoznak meg. Eldöntjük vajon mi logikus, mi helyes. Ha nem tudjuk eldönteni, megtanítják nekünk. A zöld kártya azt jelenti szabad, a piros meg, hogy nem. S követjük, mert így egyszerűbb. A szabad akaratunk kezd eltűnni úgy, hogy azt mi választottuk szabad akaratunkból. Hipnotizálva vagyunk, hogy mindent egy nagy boldog maszlagban lássunk, s közben leéljük az életünket úgy, hogy nem is éltünk.
Én már nagyon rég, azt hiszem tudattalanul a szegény földi emberi életet választottam. Minden velejárójával együtt. Próbálkoztam rövid vagy hosszú ideig elfolytani s az általam jónak vélt értékrend szerint rendezni mindennapjaimat, de szerencsére megbuktam.
Arra bátorítalak benneteket, hogy merjetek élni, érezni, lélegezni. Tegyetek le a vulcan léttel, s ti is megtapasztaljátok, hogy érezni jó. Még akkor is, ha le kell menni, s meg kell tapasztalni a sötétséget...

https://www.youtube.com/watch?v=pAsan_sjsxw



2013. augusztus 5., hétfő

Fear

"...Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering..." no honnan is való ez az idézet??? Igen. Yoda Master mondja a kis Anakin-nak abban a bizonyos Csillagok háborújában. Nézzétek csak:


Bevallom, nekem kimaradt eme remekmű, de őszintén, nagyon tetszik ez a kettős trilógia. Amennyire egy-egy pillanata könnyelmű nevetésre csábít, úgy hallgatok el s gondolkodom mélyen egy-egy elejtett szösszenet után. S valóban. A félelem sehova sem vezet. Legfőképpen bizonytalanságba, sötétségbe s összekuszált cselekedetek felé. Félelemből még soha nem született jó dolog. Bár van ez az okos mondásunk, miszerint jobb félni, mint megijedni, de ez számomra inkább azt jelenti, hogy jobb ésszel, mint kézzel...Oké. Magyarra lefordítva, én azt kívánom mindenkinek, hogy a félelem tűnjön el az életéből, ha esetleg ott lakozik is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert csak kevésszer találkoztam vele életem során. Tettem az aggódás jegyében, hittem a szeretet szívében, ordítottam haraggal s bántam keserűséggel, birtokolni vágytam erővel de félelemmel csak kevésszer léptem, s ha most visszagondolok azok mind hátrafelé vittek s nem előre. Tanulom én is, az előbbiek közül párat el-elhagyva hittel, szelíd ösztönből bandukolni előre. 
Mostanság várakozás van s csomagolás ismételten. S izgalom. De jó is. Olyan jó újat felfedezni, ismeretlent magadévá tenni. Várom már nagyon. 
Addig is kis camera-mal járom a várost, kattogtatok, élvezem ezt is. Egyre jobban barátok leszünk, s már néha vissza is beszél. Mikor nem is szeretnék fényképezni, akkor is előre lendül a kezem, s csak otthon veszem észre, hogy milyen csodapillanatot is sikerült elkapnom.
S a másik tudományos "hobby"-m lett, s előre is elnézést kérek, ha esetleg valakit megbántanék majd vele, nem áll szándékomban, mindinkább a tudás iránti vágy hajt előre s ebben majd a segítségetekre is lenne szükségem. 
Izgatottságom most az Istennel való kapcsolatokra lett figyelmes. Nem újdonság, s pont ezért is, mivel hosszú ideje magányos társként bandukol mellettem ez az érzés. Olykor hallgatom, s csodálom, aztán magára hagyom vagy éppen haragszom rá.
 Rengeteg hívő s nem hívő ember él körülöttem. Vallási fajtól eltekintve sokuk mélysége csodával tölt el. Én is hívőnek vallottam magam pár évvel ezelőtt, de be kell vallanom, fogalmam sem volt miről beszélek. S most sem akarok észt osztani, s téríteni, mivel én magam sem hiszem. De valami az van. Az a valami egy fajta vágy. Tudás iránti nagyon erős érzés. Rácsodálkozás. Kérdések. Csend. Boldogság. Elégedettség. De nem akarok itt megállni. Pedig jó ez is. De nem elég. Hajt valami előre, hogy ennél több van ebben. Így kérdezek. Figyelem azokat az embereket, akiket szeretek. Akiknek szeretném a figyelmét. Akikkel jó együtt. Így tőletek is kérdezek. Nektek mit jelent a hit? Megírnátok nekem? Aztán majd beszélgetünk.
Hm....ahogy Anakin mondja, ha mérges vagyok, ha dühös, az azt jelenti ember vagyok. De én Jedi vagyok, s tudom, hogy ennél jobb is tudok lenni. 
Embernek lenni jó. Isten fiának kiválasztottság. Egyik sem különb a másiknál, csak más ösvényen haladnak. Hát lássuk, az én utam merre vezet, Yoda Master!

2013. július 21., vasárnap

Ébresztő

Olyan sokan panaszkodnak s vélik problémáik okának azt, hogy egyedül vannak. "Azért nem merek megtenni valamit mert egyedül vagyok. Azért nem utazom, mert egyedül vagyok. Azért nem nézek meg egy kiállítást mert egyedül vagyok s így tovább.
Nem mondom, hogy nem érzek így olykor olykor, de ha másra nem arra megtanított az élet, hogy akárhogy is érzem magam, legyen az hiperboldog vagy szuperdepresszív, senki mas, csak én vagyok a felelős. Az már egy másik dolog, hogy hogyan s mint lehet jobbá tenni, eltörölni vagy fenntartani ezeket az érzéseket, ezt mindenkinek magának kell tudnia. Ebben sajnálom, senki más nem tud segíteni. Olvashatunk inspiráló műveket, de ha nem jut el a tudatunkig, hogy mit s mikor kell olvasni, akkor hiába lehet ott a könyvespolcon száz s száz jobbnál jobb példány, csak porosodni fognak, maguktól nem fognak kinyitodni.
Persze van, hogy állapotunk oly mértékben betokosodott, hogy valakinek ki kell bányásznia bennünket onnan, ez egy másik szituáció. De nem is akarok én itt nagy filozófikus eszmefuttatást véghezvinni. Csak szomorúan állapítottam meg minap, ahogy körbenéztem a körülöttem lévő embereken. Mindegyik egyedül ült - amivel még nem is lenne gond - de olyan kétségbeesettnek tűnt mindegyik. Ha egy egy örömteli arcot láttam, akkor hirtelen kedvet éreztem odaülni mellé s megkérdezni, mi a titkod? S megkérni, hogy álljon fel s mondja el mindenkinek, hátha ezzel segítene a melankóliában szenvedőknek. Néha úgy megráznám ezt a világot. ÉBREDJETEK FEL!!!
Feldmár András egyik beszélgetését hallgattam, melyben arról mesélt, hogy volt egy páciense, aki azzal fordult hozzá, hogy veri a gyerekeit, bár nem akarja, de késztetést érez rá, s szeretné megszűntetni. András először el akarta küldeni, mert mély undort érzett a nő iránt, nem akart neki segíteni. S én pont erről az érzésről kezdtem el gondolkozni. Az eset önmagában nem különleges, talán abból, hogy "becsülendő" hogy a hölgy segítséghez fordult, hiszen ez azt mutatja, hogy változni akar. S ahogy András is írta, ha akkor követi az intuícióit s elküldi a nőt, talán soha nem hagyja abba a verést, de kezelésről kezelésre jobb lett az állapota, s az ugyan nem derült ki, hogy a páciens kigyógyult e mániájából, de lényegében pozítiv volt a kicsengése.
Visszatérve az érzése, ami Andrásban megfogalmazodótt elöször, gondolom nagyjából mindenkiben hasonló. Elítéljük s utálni kezdjük az ilyen embereket. Miért csinálod, ha ráadásul tudod is hogy gonoszságot csinálsz? Hagyd abba s kész. Ez lenne a válaszunk. Nem? Valójában nekem is. Mert az hogy mit várnak el tőlünk az egy kérdés, de a bántalmazás s erőszak az valóban megengedhetetlen. S ez nem csak a fizikai erőszakra értendő. A lelki terror is ide tartozik. De bennem az illető iránt először nem undor keletkezik. Azonnal azon kezdek el gondolkozni, hogy vajon mi történt vele, hogy ez az állapot normális számára? Mert egyértelmű, hogy eddig az volt, ha csinálta s nem hagyta abba, valószínűleg most nyílik a világ számára s kezdi észrevenni, hogy ez nem igazán a legjobb dolog. Mégha ez nagyon egyértelműnek is tűnik nekünk, "normális" embereknek. De nem is gondolnátok hány s hány ember úgy nő fel, hogy az erőszak, a lelki terror mindennapos, s ebben a helyzetben próbálják "jól érezni" magukat, s nem is tudják milyen más is tud lenni az élet. Szerintem mindenféle kezelések helyett ezeket az embereket be kellene tenni - embertől függően annyi időre amennyi "elég" neki - egy egy szeretettel teli családba s csak együttélni az új helyzettel. Ez a legjobb lecke. Elmondani dolgokat nem lehet. Az agy felfogja, de a szív nem érti. Ha látod, elhiszed. Ha érzed emlékezni fogsz. S ha elkezded élvezni felejtesz. S így válik a lényeddé, a véreddé.
Személyes tapasztalatból beszélek. Az a közel 6 év amit az első kapcsolatom adott, észrevétlenül tanított s formált. Még az is lehet, hogy a család tagjai tudattalanul csinálták amit csináltak, mert számukra az az élet volt a normális, de én csodaként fogom fel minden pillanatát, s őszinte szeretettel gondolok rá. Ha nem is mindent, de sikerült kiölnie belőlem azt a sok sok negatív s valóban fekete gondolatot ami mindennapjaimat mozgatta. S azt hiszem akkor még én magam sem tudtam, hogy milyen csoda történik velem. De azt is tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés, hogy ezek a csodák ráleljenek. Számukra ki kell találni valami...s valamiért nem hagy nyugodni ez a valami...:)

2013. július 16., kedd

III.

Hatalmas prüsszögéssel kapta fel a polc legtetejéről lecsámpázott könyvet. Ahogy kinyitotta önkéntelen mozdulattal beleszagolt. Ezzel a mozdulattal be is szippantotta az éppen éledező molylepkét. Hát öregem, te is lehettél volna óvatosabb...motyogta s az orrát szűnni nem akaró csavarás közben hirtelen emlékképek villantak az agyába.
Ott állt a budai bérlakás sötét földszinti szobájában. A lakás ezt a részét akkoriban inkább raktárnak vagy kamrának használták. Minden zsufolásig butorokkal, könyvekkel, szekrények tetején fellelhető kincsekkel. Hatalmas belmagassága lévén nyáron is dermesztő hüvösséget árrasztott. Ugyanis odakinnt tombolt a nyár. Édesanyja küldte fel az iskolai szünetre a városban élő rokonokhoz. Ebben a pár hétben ez a szoba vált álmai tárházává. A városba nagyon riktán mentek ki. Jobbára ki a városból a zöldbe, ami számára nem jelentett akkora örömet, lévén hogy vidéki leanyzó volt. Szívesebben ment volna az épületek közé, múzeumokba, kázókba, könyvtárba. Ezek hiányában maradt a szoba. Öreg illata volt. Szomorúságot s elmúlást árasztott, de ő mégis kedvelte. Jó barátságba kerültek. Ismerték az árnyakat, az ajtó alatt beszivárgó emberhang foszlányokat, a ház lakóinak napi rutinjait. Együtt álmodtak. S leginkább vártak.
Vártak arra ,hogy belépjenek a világukba. Vártak a reggelre. Vártak az estére. Vártak arra, hogy hazamenjenek.
Mélyet sóhajtott. Becsukta a könyvet s visszatette a helyére. Várakozzál csak tovább. Másod ugysem maradt. Csak az illat s te magad.

2013. július 6., szombat

Unfinished song

Egyik hősöm (szerencsére vannak egypáran, motiválnak, továbblöknek, megsiratnak, simogatnak s átölelnek s legfőképp életben tartanak) Celine Dion. Ez a nő valami csoda. S tudjátok nem csak a hangja miatt...hallottam én már kevésbbé tehetséges, abszolút nem képzett hangot csodásabbnak, ha a hangot vesszük csak alapul. S nem is a Titanic elsüllyedésére gondolok, hanem egyszerűen ez a nő izzig vérig az is. Szeretem őt hallgatni, a dalaiből erő s hit sugárzik. Erő a mindennapokhoz s hit a csodákban. Ha őt hallgatom s látom mindig jó kedvem lesz még akkor is ha az a dal picit drámaira sikeredett. S nem elhanyagolandóan csodás alakkal is rendelkezik. No de elég is "dizson barátnőmből", hallgassátok meg a hamarosan megjelenő új albumáról az egyebként nagyon kedves filmnek igérkező Unfinished song betétdalát.
http://www.youtube.com/watch?v=Z_LF5IWHEiU

"...so you are thinking it's ending, but it's only just begun..." bizony egy pár hónappal ezelőtt én is kissé szkeptikusan gondoltam arra, hogy most már kevesebb, mint 2 hónap múlva költözöm. Ismét. :) Így okot adva kedves cimborámnak arra, hogy ismételten kacagjon s , Ágika, hát itt is éltél egy rövid ideig mondattal fogadjon! Ha-ha-ha, azért van még a listámon bőven hely, de most germán földre evezem. S izgatottan várom. Nagyon is. Frankfurt az úticél. Hogy miért ez a város? Elég nagy, hogy izgalmas legyen, s elég kicsi, hogy élhető. Közel van Belgiumhoz, Hollandiához, s Franciaországhoz, így kocsival sok sok gyönyörűséges hely bejárható. Kalandra fel! Németül jobban állok, mint anno angolból, mikor kijöttem. De azt sem gondoltam volna 3 évvel ezelőtt, hogy olyan munkalehetőségek után fogok kutatni most, ahol elsősorban angolul beszelnek. :) Jó is ez.  S a legjobb, hogy mindezt nem egyedül kell végigcsinálnom.
Bevallom, én mindig is szerettem a németek sprecizitását, azt, hogy bármerre jársz az országban rendezettséget s tisztaságot találsz. Az ország véleményem szerint gyönyörű s hosszabb-rövidebb időre biztosan sok sok élménnyel fog gazdagítani.
Addig pedig maradt 56 nap Londonban. Izgalmas ám ez is. Elég gyorsan otthonommá vált ez a város, s nem is búcsúzom tőle. Úgy ahogy Budapest is az otthonom, így ez is az marad. Miért? Mert jósorsomnak köszönhetően itt is leltem értékes lelkekre, akik visszavárnak, akik gondolnak rám s figyelnek rám.
Csodás meleg van ma. 27 fok. Hihetetlen. Claire kolléganőm kerti partyba hívott. Rövidgatyó elő, sok nevetés s móka. Élvezzétek ti is a nyarat. Én megpróbálom a lehető legjobban kiélvezni ezt a pár napot, s lelkemet felkészíteni az előttem álló még csodásabb kalandra. Addig pedig ajánlom mindenki figyelmébe ezt a filmet. Egyszerűen csak lenyűgöző. Most csak ennyi. Túl meleg van ahhoz, hogy a gép előtt csücsüljek. Ki a szabadba!
http://www.youtube.com/watch?v=ZF7i2n5NXLo

Ahhh! S ki is kell próbálnom újonnan beszerzett lencsémet. Kerestem, kutattam s ráleltem egy szovjet gyártmányú, manual lencsére, ami tökéletesen barátságba került a Canon gépemmel, s mindössze 10 fontba került. Nem kell ide drága lencse, csak kis kutatás s egy kis utánajárás. S már is tökéletes képeket lehet készíteni bokeh ball effect-tel. :)))))) Még gyakorolnom kell, de élvezem nagyon!


2013. június 15., szombat

Tüskevár

Jaaajjjjj...elmúlt az eső s kinyitottam az ablakomat. Imádom az eső utáni illatot. Tele van energiával, életerővel, tisztasággal s ártatlansággal. Ennél jobban csak a reggeleket szeretem, de most igazából késő délután van. Egy cimborámat várom látogatóba. Azért jó dolgok is vannak ám, ha valaki balesetet szenved. Sok sok kedvességet, törődés ezer s ezer formáját zsebelheti be az emberlánya. S például mogyorós csokit is. Amit malyszolgatok. Szeretem a nagymogyorós csokoládét. Letörök egy darabot, s hagyom, hogy elolvadjon a számban a krémes csoki s megpróbálok minél több mogyorót összegyűjteni úgy, hogy ne zúzzam őket össze. S mikor már nem megy több, krakk...egy roppantással összeaprítom őket. Szeretem, úgy ahogy a Tüskevár c. ifjúsági regényt is. Sokaknak csak egy a sok kötelező olvasmány közül, de nekem sokáig maga volt a Biblia. Imádom minden sorát, s érzem minden szavaban az illatokat, a gyerekkoromat, az emlékeimet. Nem tudom, hogy azért e mert ott nőttem fel pár kilóméternyire a nevezetes vártól ami valóban csak egy fantázia lehet, mert nem hogy várat de még kőkupacokat sem fedeztem fel. De a Zala folyó. A Kis-Balaton. Bizony azok nagyon is valós dolgok. Alsópáhok egy piciny falucska volt az én időmben, mára már forgalmas jobbára németek által kedvelt turistaközséggé nőtte ki magát. Ennek a falunak is majdnem a legeslegvégén nőttem fel. Hálát adok érte. Biztos megvan a varázsa egy forgalmas város betonrengetegében való felcseperedésnek is, mint minden másnak. De a konykánkból reggel kilépve, a nagymamámhoz való felrohanásom közbeni apró momemtumok, mint például a nedves fű okozta víz a szandálomban, vagy az aranyeső virágjának illata s a szomszéd kutya rohanása a kerítéshez, s a domboldalról hátammögött elterülő berek finom ébredése szinte minden egyes nap eszembe jut. Ezért is lesz majd kertes házam kis kerttel, ahol reggelente mezítláb tudok rohangászni. Addig pedig marad a Tüskevár, mert emlékezni jó, még ha néha tele van tüskével is.
Azt tudom egyszer például baracklekvárt főztünk be édesanyámmal, akkor már csak ketten voltunk szerintem, s a pár szomszéddal odébb lévő Sebestyénék méhraja, mert hogy Sebestyén papa méhészettel rendelkezett, hát bizony az összes méh a konyha ablakán szeretett volna mélyebb ismeretekre szert tenni a finom gőzölgő kondérból. Nem emlékszem nagy tragédiára. Sebestyén papa jött, összeszedte őket, mi pedig főztünk tovább. De például arra is emlékszem, hogy sokat voltam egyedül. Talán én voltam az egyedüli az osztályban aki nem várta a nyarat kellő örömmel, s augusztusban visszaszámlálta a napokat s minden nap legalább háromszor megszaglászta a frissen bekötött füzeteket s a táskába belepakolva "iskolásat" játszott. Pedig a suliról nincsen sok jó élményem. De ott legalább nem éreztem magam egyedül. Szerettem tanulni, s ebben sokat segítettek tanáraim, akikre a mai napig szeretettel gondolok. Matild néni volt az osztályfőnököm, magyar s történelem tanár. Miatta egy darabig töri tanár szerettem volna lenni, de hamar lemondtam róla. Klári néni az énektanárnéni, aki egyszer csodát mívelt velem. Tisztán emlékszem. Az énekkar tagja voltam, jobbára ott középen, inkább szoprán, erős mezzoszoprán. Szerettem énekelni. A nagymamám mindig énekelt. Népdalokat. Imádta. S sokszor esténként kérte, hogy ne menjek haza, énekeljünk együtt, s tanított egy csomó dalra, s bevallom most nem sok jut teljesen eszembe. Ez szomorú...de a hangja a fülemben van.
No de. Az énekkarban nem voltam kiemelkedő, a kar tagja voltam. De egyik nap Klári néni odajött s megkérdezte, hogy lenne e kedvem elmenni népdaléneklési versenyre. Azt mondtam, oké. Mint általában mindenre. Aztán utána főhet a fejem, hogy tudok eleget tenni az okénak. Elkezdtünk készülni rá. Három dalt kellett választani, azt kellett aztán előadni a keszthelyi zsűri előtt. Nem emlékszem nagyon a próbákra, csak hogy egy leányzó, aki alattam járt egy évvel, csodásan énekelt egy dalt. Örültem neki, nem voltam féltékeny vagy ilyesmi, teljesen más kategóriába tartozott. Hideg reggel volt, amikor bebuszoztunk Klári néni keszthelyi panellakásához, hogy a verseny előtt próbáljunk egyet. Azonnal megszerettem azt a lakást. Klári néni fiatal özvegy volt, én nem ismertem a szintén tanár férjét, de korán elvesztette úgy tudom rákban, s egyedül nevelte két kisfiát. Kis kétszobás panellakás volt, amiben talán először jártam életemben, s a nappaliban ott éktelenkedett a zongora. Klári néni elmesélte, hogy minden pénteken kis baráti társaság gyűlik össze s játszanak, énekelnek. Matild néni is mindig ott van, a töri magyar tanár, mert hogy ők anno sulistársak voltak, s Matild néninek nagyon szép hangja van.
Arra is emlékszem, hogy a panel ház kis konyhájában reggelit is készített nekünk, s amikor el kellett rohannia valamiért akkor versenyt vívtunk, hogy ki mosogasson el, mert hát mégiscsak nagy dolog ez. S mikor Klári néni visszajött, ott abban a konyhában, s erre most is tisztán emlékszem, de olyan gyönyörűen, de olyannyira szépen elénekeltem a Sárga kacsa úszik a vízen c. népdalt, hogy úgy éreztem a világ az enyém, senki el nem veheti tőlem. Klári néni csak bámult rám, s azt mondta, ezzel nyerünk babám.
Hát igazából nem tudom, hogy mit nyertem, mert helyezést nem értem el ugyanis az oklevélre amit a verseny után osztogattak az volt írva mínőségi okok miatt érvénytelen. Úgyanis az történt, hogy az első dalt, a Csillagok csillagokat nem tudtam elkezdeni. Ott álltam, mint a bálám szamara, Klári néni vigyorgott a zsűri asztal felől, s egyszerűen nem jutott eszembe az első mondat. Klári néni odament a zongorához, elkezdte játszani én meg csak azt hajtogattam, Csillagok csillagok...
Azóta is szeretem nézni nyári csendes éjszakán a csillagokat. Itt Londonban nincs sok, valójában nagyon ritkán lehet látni. S elárulok nektek egy titkot. Van egy listám. Azon dolgok szerepelnek rajta, amikre vágyom, amiknek a megvalósulásában hiszek s remélem, hogy be is fognak következni. Az egyik ez...közönség előtt énekelni...lehet valami metal zenén kellene törnöm az agyam...hajamat dobálva hörgök s ordítok...hm...a népzenét egyébként nem szeretem. Legalábbis a vidéki nyivákolós fajtát. Bódi Szilvi, Herzkú Ági néha meg meg lep egy egy dalával, de jobbára nem hallgatom ezt a stílust.
De Matulára s Gyulára szeretettel gondolok. Segítettek túlélni s megélni. S szégyellem magam, hogy elfelejtettem őket. Most, hogy a napokban újraolvastam szinte minden szavát kincsnek találtam. Újra tanított, magyarázatot adott. Mert vajon miért nem emlékeztem arra, hogy ha valaki azt mondja, hogy ezt így kell csinálni, akkor az után ne megsértődjek, hogy na biztos azt godnolja, hogy milyen buta vagyok, hanem egyszerűen elfogadjam, hogy szeretettel tanítottak. S hogy figyeljek a másikra. Mert van amit csak egyszer mondunk el. S annak elégnek kell lennie egy életre.
Kérdéseket szült, de legfőképpen megnyugtatott. Mert újra értettem minden szavát. S abbahagytam azt keresni, hogy mi nem vagyok, mert tudom, hogy mi igenis vagyok. Hiszek az egyszerű tisztaságban. Hogy néha a kevesebb több. Hogy a csend beszél. S hogy a változás nem hangos szóval jön s nem kíséri dudaszó. A változásról nem beszélünk. A változást megéljük s megtapasztaljuk. S minden de minden odabent bennünk van, s csak most kezdem megérteni, hogy minden úgy volt jól, ahogy volt, s úgy lesz jól, ahogy.
http://staub-site.honlapepito.hu/tarhely/staub-site/dokumentumok/letoltesek/konyvpdfmegtek/fekete_istvan_tuskevar.pdf





Eternal sunshine of the spotless mind

Ma újra megnéztem a magyarul A tökéletes elme ragyogása néven vetített filmet. Michael Gondry rendezte s félig meddig írta is ezt a csodás történetet. Fel is írtam magamnak a nevét s megpróbálom majd más alkotásait is felkutatni. Annyira jó ez a film. 
Ti nem álmodtatok akár egyszer is arról, hogy milyen lenne kitörölni valakinek vagy valaminek az emlékét? Persze, hogy igen. Én például szívesen kisatíroznám a szerda reggelt. Pontosítva azt, amikor a semmiből elémugró kisfiúcskát telibe találtam a bicajommal. Ezelőtt a fenomenális momentum előtt 2-3 perccel épp egy volt kolléganőmnek széles mosollyal odaordítva kívántam szép napot, s telve voltam az öröm azon részével, ami hirtelen s széles körben terítette el szívem s az akörüli berkeket bummm...Láttam, de már nem tudtam mit csinálni. A jól bevált mozdulatok, hátsó fék, befarolás, s megpróbálni úgy esni hogy egyben maradjunk. Sikerült. Csodával határos módon a kiskrapeknak semmi, de semmi baja nem lett. A bicajom is, eltekintve a kormányon lévő védőgumi véres piszkától köszöni, jól van. Én meg közelebbi barátságba kerültem az aszfalttal, mint olyannal. Fájt. Fáj most is. Nem törtem el semmit, de lábam, oldalam a szivárvány ezer színében tündököl, s két tenyeremen, ha nem is stigmata nyomokat, de két mélyen éktelenkedő nyílt sebet szereztem. Ma már jobb. Már levettem a tapaszt, már nem fáj ha zuhany alatt beleér a meleg víz. A balt már össze tudom csukni fájdalom nélkül, a jobb még panaszkodik, de pár nap s elfújta a nyári eső. (vagy tavaszi...akár őszi is lehet, téli nem. Télen essen a hó!)
Szóval minden dráma nélkül - azért skacok, drámai volt, ahogy csöpögött a vér, s szipogva próbáltam másik felem hívni, hogy figyu...izé ne ess kétségbe, minden oké, jól vagyok, de elütöttem egy iskolást s alig tudom fogni a telefont mert szétnyílt a kezem s ugye jössz, segiteni...s ezek után ne várja az ember lánya, hogy ne úgy reagáljanak, mint a Breaking Bad Walter-ja, aki az abszolut kétbalkezes partnerenek az alábbiakat ordítja:  "Is this just a genetic thing with you?? Is it congenital? Did your mother drop you on your head when you were born?" Haaahahaaa mókás jelenet szóval kanyarodjunk vissza a drámából. 
Mi lenne, ha kitörölném ezt a jelenetet az emlékezetemből? Felébrednék s totál hülyén nézném a kezemet, hogy mi a csuda történt velem az éjszaka, megrágtak a pókók? Vagy vajon a sebeket is el tudnám tűntetni??? Hát tudjátok mit? Hallgassátok meg ezt a számot...s utána beszélünk újra...http://www.youtube.com/watch?v=FEFSijfv1U8 (Ronan Keating: Scars)
uh...oké nem akartam íly drámaira...de ahogy ott bukdácsoltam hazafelé először azon morfondíroztam ha most eltávoztam volna az angyalok közé a rendőrségnek fogalma sem lett volna, hogy kit értesítsen. Ugyanis a tény az tény. Vérszerinti, közeli hozzátartozóm egy sincs. S ez így van feketén fehéren. Belefáradtam hazudni vagy finomabban szólva "szépen körülírni" jah igen, volt anyám meg apám, de hát nem igen beszélünk s jah amúgy van egy nővérem is meg egy bátyám is, de hát elfoglaltak, mindegyiknek meg van a maga élete. Vége. Ez nem így van.
Nem beszélünk évek óta. Nem törödünk egymással úgy ahogy kellene. (Na már megint, miért írom azt, hogy úgy ahogy kellene, ha valaki 23 illetve közel 3 éve nem is beszélt velem az nem "úgy ahogy kellene", az sehogy) S ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül s az okokat egyáltalán nem áll módonban boncolgatni. 
De ha a rendőrség megkérdezné kik ők, a nevükön kívül nem nagyon tudnék mást mondani mert már mást nem is nagyon tudok róluk. Ennyi. Valószínűleg ennek az emléknek az eszembe jutásakor feltörő érzést szívesen kitörölném. De ezt sem tudom. Mert ilyen sincs. 
Így most itt vagyok kis londoni kuckómban s bámulom a felhőszakadást, ami percekkel ezelőtt szakadt ránk. Bődület tényleg az időjárás itt. Brrr...nyoma sincs a nyárnak. S rájöttem, hogy ha meg akarom érteni az érzéseimet, magamat, akkor igenis emlékeznem kell. Mert egyszerűen némely dolgot nem tudok, egyszerűen nem tanultam meg, mert most nem tudom, hogy nem volt mellettem senki aki megtanította volna, vagy egyszerűen felületes voltam s nem vettem észre. Egyébként ha valaki tud iskolát vagy bármi intézetet ahol felnőtt kinézetű lényeket oktatnak ilyenféle dolgokra, bátran szóljon. Azonnal megyek! 
De jelenleg egy nyitott óceán terül előttem. S nem menekülni akarok a semmibe, hanem tudatosan evezni előre. Hát ehhez a kalandos túrához viszont térképre s az is lehet, hogy segítőkre lesz szükségem. Mert lehet, hogy mégis a vér vizzé vált, de már pár vízcseppel is el tudok látni egy egész kertet. Mert a kertben kincsekre lehet lelni. Csak gazolni kell... Hát hajrá előre... :)